Vaskos órabérrel dolgozhat a következő magyar űrhajós: rengeteg kísérletet kell majd elvégeznie

Pénzcentrum2023. november 7. 09:46

50 millió forintba fog kerülni a magyar űrprogram űrhajósának egyórányi munkája – derült ki a Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztos Inforádiónak adott interjúból.

144 ezer dollár, azaz 50 millió forint lesz annak a magyar űrhajósnak a rezsiórabére, akit egy nemzetközi űrprogram keretein belül tervez az űrbe küldeni Magyarország – derül ki Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosának az Inforádiónak adott interjújábol, amelyben a magyar űrhajósok kiképzéséről is beszélt.

A miniszteri biztos által elmondottak alapján a terv továbbra is az, hogy 2024 végén vagy legkésőbb 2025 elején elinduljon a program, amelyben 4 jelölt közül kiválasztott űrhajós 30 napot tölthet majd a Nemzetközi Űrállomáson. Az, hogy ez ki lesz, egy nemzetközi döntés, amelyhez a Nasa beleegyezése is kell. Addig is rengeteg tesztet végeznek rajtuk, folyamatosan monitorozzák őket – a Honvédség például túlélő kiképzést is adott a jelölteknek, ha olyan helyen landolnának visszaérkezéskor, ahol nem találják meg őket rögtön. Az asztronautát aztán a visszatérése után is megvizsgálják majd, hogy kiderüljön, milyen hatást gyakorolt a testére az űrben töltött idő, „minden paramétere tudományos eredménynek számít”.

A négy jelölt közül (Kapu Tibor fejlesztőmérnök, Cserényi Gyula villamosmérnök, Szakály András tervezőmérnök és dr. Schlégl Ádám ortopéd sebész) végül kettőt fognak kiválasztani, nekik már saját űrruhát is készítenek. Közülük az egyik mehet majd fel az űrállomásra, míg a másikuk tartalékosként vár egy esetleges rendkívüli helyzetre, ami miatt végül mégis őt küldenék.

Ferencz Orsolya azt is elmondta, az űrhajósok rezsiórabére (tehát a munkájának a költsége) a feladatuktól függően nőhet vagy csökkenhet (pl. az űrséta költségesebb, mint a kutatólaborban eltöltött idő). Az asztronautaidő annyira drága, hogy „minket is nagyon sokan már keresgélnek az ügyben, ha esetleg van egy kis idő még, ami kiadó, akkor ők szeretnék, ha a magyar űrhajós az ő kísérletükbe is beledolgozna” – mondta Ferenczi, aki szerint „ez egy érdekes, kicsit piaci világ is”.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A magyar űrhajósnak nyolc kísérletet kell majd végrehajtania a világűrben a program keretein belül, amelyre idén szeptemberben még 27 milliárd forintot csoportosított át a magyar állam.

Címkék:
magyarország, űrutazás, gazdaság, kutatás, millió, űrhajó,