Ez a magyar iskolatípus igazán sikeres: aki itt végez, 31 százalékkal magasabb fizura számíthat

Pénzcentrum/MTI2023. szeptember 16. 18:02

Magyarország a harmadik helyen végzett az országokat összehasonlító rangsorban a szakképzett fiatalok elhelyezkedési esélyeit vizsgáló, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által készített jelentésben - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szombaton

Közleményükben azt írták, a kedden megjelent OECD Oktatási Pillanatkép 2023 (Education at a Glance) című jelentés elismeri a magyar szakképzési rendszer eredményeit, az évente megjelenő anyag célja, hogy friss, megbízható és összehasonlítható adatokkal és azok magyarázatával mutassa be világviszonylatban az oktatási rendszerek teljesítményét.

"Az idei anyag egyik legfontosabb megállapítása, hogy Magyarországon a 25-34 éves korú, szakképesítéssel rendelkező fiatalok kiemelkedően magas arányban foglalkoztatottak, Magyarország a harmadik helyen szerepel a rangsorban Norvégia és Izland után, ez az adat mind az európai uniós, mind pedig az OECD-átlagnál jelentősen magasabb" - közölték.

Az OECD Magyarországra vonatkozóan azt is megállapítja, hogy a szakképzési rendszerben megszerzett végzettséggel rendelkezők - ami a 24-34 évesek 38 százalékát jelenti - kevésbé kitettek a munkanélküliség veszélyének, mint az általános középfokú végzettségűek, illetve 31 százalékkal magasabb bérezésre is számíthatnak - tették hozzá. Tudatták azt is, hogy a szakképzésbe jelentkezők száma évek óta nő, az általános iskola befejezése után a legnépszerűbb iskolatípus a technikum - olvasható a KIM közleményében.

Címkék:
hrcentrum, karrier, oktatás, szakképzés, technikum, oktatásügy,