Hoppon maradtak a tanárok: napirenden sincs a kormánynál a bérkorrekció

Pénzcentrum2022. június 17. 09:31

Az oktatásért és egészségügyért is felelős belügyminiszter szerdán zárt körű eligazítást tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A Népszava információi szerint a miniszter beszédéből az derült ki, hogy béremelésre nem számíthatnak a dolgozók, sőt annak örülhetnek, ha nem vonnak el a forrásokból idén.  

A miniszter lényegében ugyanazokat  a problémaköröket említette most is, amelyekről már a kinevezése előtt, a miniszterjelölti meghallgatásán is beszélt. Hozzátette azt is: tudja, hogy minden, őhozzá tartozó területen vannak problémák a bérekkel, de ezek orvoslásáról szerinte csak akkor lesz érdemes beszélni, ha már kiderült, hogy lesz mit szétosztani.

A Népszava szerint a miniszter szavaiból lényegében az derült ki, hogy a humánszférában annak is örülhetnek majd a dolgozók, ha a meglévő forrásokat nem vonják el tőlük idén. Egyedül az orvosok esetében esett szó arról, hogy a jövő évben további 10 százalékos béremelésre számíthatnak, amelyet az intézményvezetők osztanak szét teljesítményarányosan.

A miniszter azt is közölte, hogy az ügyeleti rendszer átalakítását, az alapellátási praxisok számának észszerűsítését, valamint a mesterséges intelligenciának a diagnosztikában való szélesebb körű alkalmazását is tervezik a kormányzati ciklusban. Hozzátette: van olyan terv is, miszerint a háziorvosi ellátás fenntartói feladatai az önkormányzatoktól az államhoz kerülnének, de ez nem jelentené azt, hogy a háziorvosok is a szolgálati jogviszony törvény hatálya alá kerülnének.

 

Címkék:
közszféra, rendszer, minisztérium, miniszter,