MTI • 2022. május 4. 12:01
Pozíciók sokaságára keres embert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a több mint nyolcvan álláshirdetésben megjelölt szakmák skálája rendkívül széles - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.
A lap információi szerint informatikusokból több tucatot keres a hatóság, adóellenőröket, vámosokat, követeléskezelőket alkalmaznának, továbbá jelentkezőket várnak tájékoztatási és kapcsolattartási munkakörökre is.
Akad ugyanakkor a megszokottól eltérő pályázat: a hivatal két történész-muzeológust keres, határozatlan időre és teljes állásba. Az adóhatóság működteti ugyanis a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeumot, ide keresnek munkatársakat. Az érdeklődők május 15-ig jelentkezhetnek.
Az utóbbi időben csak úgy sorjáznak a nem mindennapos álláslehetőségek a NAV-nál. 2020 őszén például nyelvészt, kommunikációs szakembert keresett az adóhatóság arra a feladatra, hogy gördülékenyebbé tegye a szervezet közleményeit, hivatalos tájékoztatóit.
Tavaly tavasszal pedig grafikust vettek fel, akinek egyebek mellett emblémák tervezéséhez, internetes dizájn kialakításához, érmék, emléklapok küllemének megálmodásához is értenie kellett. Nemrégiben operatőrt vett alkalmazásba a NAV, mert a hatóság az év eleje óta új információs módszereket is alkalmaz. A hivatal a közösségi médiára szánt rövid filmeket, úgynevezett NAV-híradókat forgat, emellett rendszeresen készít videóblogot.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Róka László