Ezzel a szakmával lehet csak igazán bankot robbantani: ingyenes magyar képzés indul hozzá

Pénzcentrum2022. április 29. 14:29

A koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági és munkaerőpiaci helyzetre reagálva az Innovációs és Technológiai Minisztérium először két évvel ezelőtt hirdette meg az Újratervezés Programot, hogy díjmentes informatikai átképzéssel segítse azokat, akik a pályaváltás mellett döntöttek.

Az érdeklődők április 29-től ismét jelentkezhetnek a programban harmadik alkalommal meghirdetett informatikai képzésre. Ezúttal tízezren kapnak lehetőséget a digitális készségek javítására és a programozás alapjainak megismerésére, majd ezt követően több mint háromszázan juthatnak tovább a nyáron induló alapszintű szakmai képzésekre. A távoktatásos program elvégzésére a regisztrációt követően négy hét áll a rendelkezésre, és naponta 2-6 óra elfoglaltsággal jár attól függően, hogy a résztvevők milyen meglévő informatikai ismeretekkel rendelkeznek, illetve mennyi időt tudnak a képzésre fordítani.

A válság alatt az ingyenes informatikai képzésre több mint 72 ezren regisztráltak és több mint 11 ezren szereztek tanúsítványt. A legjobban teljesítők a program korábbi két ütemében lehetőséget kaptak arra, hogy 100%-os támogatással négy különböző informatikai szakterületen piacképes tudást és államilag elismert szakképesítést szerezzenek. Ezeken eddig már több mint 1600-an vettek részt, a sikeres vizsgát tettek közül pedig közel ezren kaptak lehetőséget újabb szakmai bizonyítvány megszerzésére haladó és gyártóspecifikus képzéseken.

Címkék:
felnőttképzés, informatika, informatikus, programozó, informatikusok,