Csúcsvezetőből vidéki kézműves sajtmester lett: ezért intett búcsút milliós fizetésének

Pénzcentrum2021. november 25. 08:15

Boldogok a sajtkészítők. Az orosházi dr. Székely Nórával is, aki mind jogi, mind mérnökinformatikus végzettségét az asztalfiók mélyére rejtve végül a sajtkészítő mesterségben tudott igazán kiteljesedni - számol be a HelloVidék.

"Évekig dolgoztam HR vezetőként, de mindig ott motoszkált bennem valami, valami más. Így végül rátaláltam erre a gyönyörű szakmára, a sajtkészítésre, ahol a kreatív énem ki tudott teljesedni"

- magyarázta a hirtelennek tűnő váltás okát dr. Székely Nóra.

Noha az alapokat autodidakta módon sajátította el, és lehet, hogy dédszülei révén, akik egykor szintén készítettek házilag túrót és vajat, mondhatni a „vérében” van a mesterség, maga sem tagadja, hogy sajtmesterré válni egy hosszú, küzdelmekkel és tanulással teli folyamat.

A heti 2500 liter tejet előállító és feldolgozó üzemben többek között 15 féle sajt, natúr és ízesített joghurtok, tejföl, vaj, tejdesszertek és még sok más finomság készül, amiből, bár a jelenlegihez képest dupla mennyiség gyártására is képesek lennének, egyelőre maradnak a kistermelői jogkör által engedélyezett volumennél, értékesítésben pedig a jól megszokott csatornáknál.

Ha érdekel a teljes cikk, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!

Címkék:
karrier, munka, kézműves, sajt, hellovidék,