Álomfizetéssel robbantott az Aldi: 1,2 milliós ajánlattal toboroznak, őket keresik ennyiért

Pénzcentrum2021. október 8. 09:29

Az Aldinál a belépő szintű vezetői bért (a 9 hónapos betanulás után) bruttó 1,2 millió forint fölé emelték, az emellé járó Audit pedig 3-as BMW-re cserélték.

Csütörtökön tartotta karriereseményét az Aldi, ahol többek között elhangzott az is, hogy a kezdő szintű vezetői bért bruttó 1,2 millió forint fölé emelték, az ehhez járó Audit pedig 3-as BMW-re cserélték – számolt be az eseményről a G7. A portál megjegyezi, ez a bér 798 ezer forintos nettónak felel meg, ha az illetőnek nincs eltartott gyereke.

Mint írják, az Aldinál három évvel ezelőtt havi bruttó 812 ezer forint volt a kezdő fizetés, ami gyermektelen munkavállalóknál 540 ezres nettónak felelt meg. A csomagba akkor beletartozott az Audi A4-es céges autó, meg az is, hogy 9 év munkaviszony után bruttó 1,3 millióra emelkedik majd a fizetésük. Ez utóbbi mára már a kiinduló pont lett.

(Címlapkép - MTVA/Bizományosi: Róka László)

Címkék:
fizetés, bér, aldi, diszkont, álomfizetés, toborzás, bérezés, diszkont áruház,