Itt a hazai cégek mesterterve: ennek rengeteg dolgozó fog örülni

Pénzcentrum2021. április 28. 20:38

A cégek több mint 83%-a nyilatkozta azt, hogy a kormány most várható, enyhítést célzó intézkedései mellett ők maguk is a fokozatos nyitást támogató gyakorlatokban gondolkodnak, illetve jelenleg is ezekre készülnek. Ez azt is jelenti, hogy többségében egyelőre inkább a kisebb létszámú rendezvényeket tartják majd megvalósíthatónak, illetve az egyes eseményeken való részvételről való döntésben a továbbiakban is nagyobb szabadságot kapnak majd a kollégák.

A hazai KKV-k körében 317 cég részvételével zajló, nem reprezentatív kutatást készített a NEST Communications ügynökség hazánk egyik legnagyobb rendezvénytechnikai cége, a Visual Europe Group szakmai közreműködésével. A kutatásban arra voltak kíváncsiak, hogyan hatnak majd a közel egy éves korlátozások tapasztalatai a céges eseményekre.

A legtöbb vállalat legfontosabb erőforrása a személyi állománya; nem véletlen tehát, hogy a legtöbb cégvezető az üzletmenet folytonossága, illetve annak sikere érdekében úgy próbál vigyázni a munkavállalóira és azok jóllétére, mint legféltettebb kincsére. 

Ez az arány egyáltalán nem meglepő, hiszen a belső rendezvények hozzájárulnak a megfelelő munkamorál, a magas fokú lojalitás és a jó kollegális viszonyok, ezek következtében pedig a megfelelő csoportdinamika fenntartásához. Épp ezért, minden bizonytalanság mellett, kiemelten fontos, és egyre aktuálisabb a kérdés: hogyan változtatta meg a cégek eseményeit a koronavírus járvány, és mit várnak az üzleti élet szereplői a jövőtől ezen a téren?

A céges rendezvények helyzetét és jövőjét kutató felmérés során több érdekesség is napvilágra került: például a cégvezetők 41%-a jelezte, hogy védettségi igazolást tervez kérni a vírushelyzetet követő, külsősök számára is nyitott eseményein a résztvevőktől; több helyszínen működő cégeknél ez akár a karácsonyi vacsorát is érintheti majd.

A networking: a tavalyi év egyik áldozata a sok közül

A módszertani szempontból hangsúlyozottan nem reprezentatív, azonban a jelenlegi helyzet és közhangulat felmérésére alkalmas kutatás válaszadóinak 16%-a tartotta csak meg a békeidőkben hagyományos rendezvényeit digitális formában - a hazai kis- és középvállalkozások felsővezetőinek és döntéshozóinak túlnyomó többsége igen jelentős mértékben változtatott a rendezvényeket érintő tervein.

Arra a kérdésre, hogy a tervezett események törlésére, illetve elhalasztására vonatkozó  döntésüket hogyan értékelték a későbbiekben, a válaszadók közel kétharmada válaszolta azt, hogy negatív hatásokat tulajdonít neki, ezen belül pedig a cégek 57%-a kötötte össze az elmaradt eseményeket árbevétel kieséssel. Miközben ennek fontos oka lehet a fentiekben érintett, a munkavállalói motiváció és az elkötelezettség belsős rendezvények és tréningek hiányából fakadó csökkenése, a hazai KKV-k vezetőinek többsége arra panaszkodott, hogy a külsős rendezvények (partnertalálkozók, céges partik, stb.) kiesésével érezhetően beszűkültek az értékesítési potenciálok.

A networking lehetőségének elmaradása nem csak az üzleti kapcsolatok kiüresedését, esetenkénti megromlását hozta magával, de a közös események nélkül nem jöhettek létre a korábbi szinergiák, illetve nem sikerült hozzájutni olyan, bizalmasabb jellegű információkhoz, informális hírekhez, amik az üzleti élet viszonylag nélkülözhetetlen velejárói.

Elmaradt bevételek és digitális eszközökkel optimalizált költségvetések

Miközben a többség részéről egyértelműen lemondásokat és áldozatokat követelt a tavalyi év, a megkérdezettek közül sokan találtak üzletfejlesztési szempontból ígéretes megoldásokat is ebben az időszakban. A vendéglátó és szórakoztató cégek költségei például akár csökkenhetnek is jövőben: a cégek 43%-a talált olyan digitális megoldást, amit hosszú távon is fenntartható módon be szeretne építeni jövőbeli rendezvényeibe. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A digitális események térnyerése egy új dimenziót nyitott ki a rendezvények világában - számos új lehetőség áll most a cégek előtt, hogy valami egyedit alkossanak, hogy korábban elképzelhetetlennek tűnő megoldásokkal kápráztassák el ügyfeleiket és az eseményeiken résztvevőket. A most hódításnak indult digitális elemeket minden bizonnyal viszontlátjuk majd valamilyen formában a jövőbeli rendezvények többségében. Mindezekkel együtt azonban

csak a válaszadók 8%-a nyilatkozott úgy, hogy el tudná képzelni a jövőbeli rendezvényeit csak és kizárólag a digitális térben.

Hogyan térünk vissza a korábbi gyakorlatainkhoz?

A cégek több mint 83%-a nyilatkozta azt, hogy a kormány most várható, enyhítést célzó intézkedései mellett ők maguk is a fokozatos nyitást támogató gyakorlatokban gondolkodnak, illetve jelenleg is ezekre készülnek. Ez azt is jelenti, hogy többségében egyelőre inkább a kisebb létszámú rendezvényeket tartják majd megvalósíthatónak, illetve az egyes eseményeken való részvételről való döntésben a továbbiakban is nagyobb szabadságot kapnak majd a kollégák.

Jelentős a változás a rendezvényhelyszínekkel kapcsolatos preferenciákban is: valószínűleg folyamatosan egyre nagyobb lesz a kereslet az olyan helyszínek iránt, ahol a résztvevők több teremben, jobban szeparálva tudnak majd egymástól biztonságos távolságban, de együtt lenni.

A 317, főként budapesti székhelyű szervezet részvételével 2021 első negyedévében lezajlott, nem reprezentatív kutatás eredményeiből az mindenesetre egyértelműen kirajzolódik, hogy bár sokan alkalmazkodtak sikeresen a megváltozott helyzethez, és ennek köszönhetően találtak is olyan megoldásokat, amelyek az üzletfejlesztési palettájukon fontos szerepet kapnak majd a jövőben is, ezek inkább kiegészítik majd a korábbi gyakorlatot -

a többség vissza szeretne térni a hagyományos céges eseményeihez, a megszokott formában.

Résztvevőként, üzleti szereplőként, előadóként vagy rendezvényszervezéshez bármilyen fronton kapcsolódó szakemberként is jó eséllyel sűrű, sok kreativitást igénylő, de a megoldások és a várható előnyök szempontjából ígéretes időszakra készülhetnek a 2021 előttünk álló hónapjait tervezők.

Címkék:
vállalkozás, cég, kkv, munka, rendezvény, dolgozó,