Pénzcentrum • 2021. április 16. 08:33
Több mint 2000 budapesti taxis hagyott fel a munkával, és másutt nézett megélhetés után. A szövetség elnöke szerint sokan inkább építkezéseken dolgoznak.
A taxisoknak egyelőre sovány vigaszt nyújt a járványügyi korlátozások enyhítése. Nem számottevő a fuvarszámok emelkedése – nyilatkozta a növekedés.hu-nak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. Mint kifejtette, az elmúlt hónapokban sokan abbahagyták a fuvarozást. Van, aki taxizás helyett építkezéseknél dolgozik fizikai munkásként.
Némi segítséget jelent, hogy a személyszállítók ezentúl a fogyasztási cikkek és az élelmiszerek fuvarozását is vállalhatják. Az egyik kiskereskedelmi hálózatlánc épp a múlt hónapban jelentette be, hogy idén is élni fognak a taxis kiszállítás lehetőségeivel.
A taxisok egy része ellenben a feketegazdaságot választotta: a telefonszámukat közvetlenül megadják egy-egy törzsvendégnek, és megkérik őket, hogy ha újra kell nekik egy fuvar, akkor a központ megkerülésével közvetlenül őket hívják, cserébe a fix hatósági árnál olcsóbban vállalják el a szállítást.
Metál Zoltán azt is elmondta, hogy az első hullám szinte sokkolta a piac szereplőit. Kezdetben a nagyobb cégek átmenetileg csökkentették a tagdíjakat és próbálták a költségeiket is optimalizálni, de egyre nehezebb a vállalkozások életben tartása. Amíg 2019 decemberében több mint hétezer engedéllyel rendelkező taxi volt a fővárosban, mára ötezer alatt van ez a szám.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Tavaly március óta 50-60 százalékkal csökkent a fuvarszám és ezzel párhuzamosan a bevétel is. Akkor lehet számítani a fuvarszámok emelkedésére, ha elkezdenek kinyitni az éttermek, a mozik, a sport- és turisztikai központok, valamint a szórakozóhelyek.