Új melója van Szőke Zoltánnak: ebből él most a Barátok közt egykori főhőse

Pénzcentrum2021. március 30. 10:30

Új munkát vállalt Szőke Zoltán, a Barátok közt egykori főszereplője. A színész egy ideje elvonultan él, most viszont Erdőkertesen kapott új állást.

A világtól elvonultan él Szőke Zoltán: a Barátok közt egykori sztárja 2019-ben szállt ki a sorozatból, a 40. születésnapján határozta el, hogy a meditáció és a vallás segítségével felszabadítja magát a negatív energiáktól és megpróbálja megtalálni önmagát. Ennek érdekében Budapestről egy vidéki városba költözött.

21 év intenzív televíziózás után éreztem azt, hogy már nincs mondanivalóm. Nem mondom azt, hogy kiégtem, mert az egy más történet, egyszerűen nem volt mondanivalóm. Hogyha még ehhez párosul az is, hogy az embernek csökken a motivációja az iránt, amit csinál, akkor előbb-utóbb úgy, ahogy én is ráébredtem, hogy ezt akkor most kell abbahagyni. Akármilyen vérző szívvel és akárhogy szerették a nézők azt a produkciót, aminek az egyik főszereplője voltam, de a saját érdekemben, a saját mentálhigiéniám érdekében, és a saját megújhodási lehetőségeim érdekében ezt akkor abba kellett hagyni

- mondta a színész a TV2-nek. Viszont most új szakmába vágott, Erdőkertesen a művelődési ház vezetője lett.

Próbára tesz az embert egy teljesen új munkakörben, egy teljesen új munkafeladattal, hogy hogy állja meg a helyét itt és vajon mi az az újítás, mi újat tudok behozni, hogyan tudom a fiatalokat úgy integrálni a kultúra, a nyelv, a művészet iránt, hogy ne állandóan a világhálón lógjanak, mert ugye a világhálóval nem tudunk versenyezni

- modta Szőke Zoltán, aki intézményvezetőként küldetésének érzi, hogy a mai fiatalokban egy nemzeti identitást alakítson ki és megszerettesse velük a magyar kultúrát.

Címkék:
hrcentrum, tévé, barátok közt, születés, munka, színész, vidék, tőke, magyar nemzet,