Gulyás Gergely: a háziorvosok bére is emelkedik, de tőlük is függ, mennyivel

Magyar Nemzet2021. január 22. 09:02

A háziorvosokra is kiterjesztik az orvosi béremelést, de esetükben a növekedés mértéke attól is függ, hogy a doktor szorosabb vagy lazább praxisközösséget vállal - írta pénteki számában a Magyar Nemzet a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely bejelentését felidézve.

A lap úgy fogalmazott, hogy a kormány az alapellátásban dolgozók együttműködését látja jó megoldásnak: a svájci minta alapján létrehozandó praxisközösségek lényege, hogy kevesebb orvos több beteget tud ellátni azáltal, hogy a konzorciumban dolgozó doktorok rálátnak egymás munkájára, egyszerűbben tudják helyettesíteni egymást, a praxisközösség vezetője pedig összefogja a feladatokat.

A döntés nem előzmények nélküli, a kabinet 2019 óta összesen 10,7 milliárd forintnyi támogatással ösztönözte a háziorvosokat a praxisközösségek létrehozására; a Három generációval az egészségért program részeként 149 orvoskonzorcium nyert támogatást. Gulyás Gergely tájékoztatása szerint ezekbe a már működő közösségekbe, illetve a közeljövőben alakuló újakba tudnak majd becsatlakozni a fogorvosok is.

A miniszter kifejtette: aki szoros praxisközösséget vállal, az teljes egészében megkapja a béremelést, ha lazább formát választ, akkor az orvosi bértábla szerinti különbözet nyolcvan százalékát kapja, ha pedig egyáltalán nem vesz részt praxisközösségben, akkor a különbözet harminc százalékával emelik a fizetését.

 

Címkék:
hrcentrum, otthon, svájc, béremelkedés, gulyás,