Akkor és most fotóval búcsúzik a Barátok közt sztárja: Csaknem 23 éve itt lettem bácsi

Pénzcentrum2020. november 30. 17:31

Két évtized után kaszálták el az ország egyik legismertebb sorozatát. A Barátok közt színészei sorra búcsúznak a nézőktől.

22 év után megszűnik az RTL legismertebb sorozata, a Barátok közt. Kolosi Péter, a csatorna vezérigazgató-helyettesével és programigazgatójával a Sorozatwiki készített interjút, amiben elmondta, a nézettségi számok visszaesésén túl miért döntöttek úgy, hogy leveszik a sorozatot a műsorukból.

Ma a Barátok közt nézettsége már nem éri el a kívánatos szintet, sőt azt a minimumot sem, hogy főműsoridőben tudjuk adni és a saját sávjában ez legyen a legnézettebb műsor

- mondta Kolosi, aki szerint a problémák akkor kezdődtek a sorozat körül, amikor Kalamár Tamás, a sorozat alapító producere 5 évvel ezelőtt távozott.

Ezt követően a sorozat kreatív szempontból egy olyan útvesztőbe került, amely teljesen eltérítette az eredeti gondolataitól, eredeti céljaitól és egy olyan rossz irányba vitték el, ami után már csak idő kérdése volt, hogy ez a nézettségen mikor fog látszani.

Ondruss Ilona, a sorozat jelenlegi producere egy évvel ezelőtt megkezdte a sorozat megújítását, amit a csatorna ígéretesnek tartott, és úgy gondolta, idén tavasz közepén ismét visszakerülhet a Barátok közt a főműsoridőbe, ami meg is történt, de még nyáron sem látszódott, hogy a nézők visszaszoktak volna rá.

A nyár második felére világos lett számunka, hogy mostantól nem azon kell gondolkozni, hogy milyen esti sávba rakjuk ősszel, hanem hogy miként fejezzük be a Barátok köztöt.

- mondta Kolosi Péter.

Búcsúzik az egyik legrégebbi szereplő

A hírek megjelenése után Várkonyi András már Instagramon búcsúzott szerepétől. A Vili bácsit játszó színész egyike azoknak, akik már a kezdetektől szerepeltek a sorozatban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Csaknem 23 éve itt lettem bácsi. De feledékeny még nem. Szeretettel emlékszem szépre, jóra és a nehézségekre is

- írta posztjában Várkonyi András.

Egy másik régi szereplő, Varga Izabella, a sorozat dr. Balogh Nórája kollégáival közös képet posztolt Instagramra:

A hír igaz, a történetünk a végéhez közeledik. Meg vagyunk illetődve, de ezt arra fogjuk fordítani, hogy az elkövetkezendő 4 hónap feledhetetlen legyen a számotokra

- írta.

Címkék:
hrcentrum, barátok közt, sorozat, rtl, cora,