Ilyen órabérrel szúrják ki a magyar nyugdíjasok szemét: sokan mégis bevállalják

Pénzcentrum2020. szeptember 28. 11:06

Egyre több idős magyar helyezkedik el a nyugdíj mellett, jó hír számukra, hogy a koronavírus-járvány második hulláma mivel egészen más, mint az első volt, így feltehetően nem áll le, sőt tovább bővül az atipikus szektornak ez az ága. Már csak azért is, mivel a nyári diákmunkások visszatértek az iskolapadba, így nagy szükség van az idősekre a piacon. Körülnéztünk az szövetkezeteknél, és az álláskereső oldalakon, és azt tapasztaltuk, aki szeretne és ereje, egészségi állapota engedi, az jó eséllyel el tud helyezkedni.

A koronavírus járvány első hullámában a hirtelen megtorpanás után 2020. májusától folyamatos a növekedés a nyugdíjasszövetkezeti szférában, azaz ismét egyre több idős magyar tud dolgozni a nyugdíj mellett. Ám a jelentős visszaesés után, óvatosak a partnercégek, ettől függetlenül a sok nyugdíjas újra munkába tudott állni - nyilatkozta korábban Pénzcentrumnak Dolgos Attila, a KÖZÉSZ, a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek alelnöke.

A szakember elmondása szerint a második hullám nem okoz majd olyan mély sebeket a szektornak, mint az első, hiszen a gazdaság ismételt lefékezése nem opció és nem is indokolt. Az első hullám olyan tapasztalatokkal és fegyelmezettséggel vértezte fel a munkáltatókat és munkavállaókat, hogy ebből az aspektusból vizsgálva minden iparágban biztonságosabb a munkavégzés. Az élelmiszeripar, a kint végezhető tevékenységek, a home office még mindig a leginkább biztonságos kategória az idősek számára, és jó hír, hogy keresnek is ilyen munkakörben időseket is, méghozzá szép számmal.

Idősek elhelyezkedése

Egyre több most a lehetőség mindenhol, egyrészt mert a diákok visszatértek az oktatási intézményekbe, így az általuk elvégzett munkák nagy részét más megoldással kell lefedni. Másrészt pedig óvatosak most a hazai vállalkozások: nem növelik egyből a saját létszámukat, hanem előszeretettel választják az atipikus foglalkoztatás lehetőségét. Mivel a kereskedelem rendkívül rugalmas, hiszen tudnak munkát vállalni náluk a nyugdíjasok 4-6 órában is, ilyen lehetőségből sokat látunk a piacon.

  • A Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezet keres lakatost, hegesztőt, fémcsiszolót, világítástechnikával és műanyag termékek gyártásával foglalkozó céghez, mely a 9. kerületben található. Reggel 6-tól délután 3-ig tart a munkaidő, de persze van lehetőség 4, illetve 6 órában is elhelyezkedni.
  • De keresnek drogériába is nyugdíjas pénztárost az Árkád bevásárlóközpontba, vagy a MOM Parkba. Kiváltképp jó lehetőség az időseknek, hiszen ülőmunkáról van szó. A munka azonnal betölthető, választható beosztással, 09:00-15:00 vagy 15:00-21:00 (6 vagy 12 órás beosztással), hétvégén is. Bruttó 1400 forintos órabért kínálnak, plusz 30 százalékos pótlékot 18:00 után.
  • Gyöngyösre a Trenkwalder keres csomagolókat, anyagmozgatókat, a bruttó kezdő órabér 1070 -1190 forint , mely fél év után emelkedik.
  • Kecskemétre személy és vagyonőröket keresnek a Profession oldalán, igaz, hogy 12 órás munkarendbe, de korántsem megerőltető munkára. A nettó fizetés 200 ezer -210 ezer forint.
  • Élelmiszer higiéniai szolgáltatást végző céghez betanított munkást keresnek Dél-Buda, Csepel, Budaörs, Diósd, Érd, Törökbálint, Biatorbágy, Tárnok térségéből. Teljes munkaidős állás, havi nettó 240 ezer forintos fizetésért.
  • Nyugdíjas köszörűs urat keresnek Csepelre, heti 15-20 órára, teljesen rugalmas időbeosztással, 1450 forintos órabérrel!
  • Érden adminisztrációs munkakörbe is keresnek nyugdíjasokat, a feladatok: számlák iktatása, szkennelés, párosítás, lefűzés, postázás. Bérezés bruttó 1450 Ft/óra.
  • A Nyugdíjtöbblet Szövezkezeten keresztül a KFC-hez keresnek takarító, "placcos" munkatársat Budapest több pontjára is, bruttó 960 Ft/órától, 4,6 vagy akár 8 órában is, heti 2-3 napos munkahétre.
  • Aki beszél szlovénül, annak az V. kerületbe kínálnak munkalehetőséget napi 4 órában bruttó 163 ezer forintért.
  • Egy zuglói Tojás és tészta üzletbe is nyugdíjas eladót keresünk heti 2 x 10 órás munkavégzésre. a fizetés nettó 1000 Ft/óra.

Ezer forint/óra, nem kevés ez?

Fontos elmondani az órabérek kapcsán, hogy a nyugdíjas szövetkezeteken keresztüli teljesítés egy kiegészítő lehetőség a nyugdíj mellett, és nem elsődleges megélhetési forrás. A 1200 forint körüli kereset az átlag, de vannak magasabb órabérek is, beosztástól függően. A jövőben, ha újra tud majd a gazdaság a teljes foglakoztatáshoz közelíteni, akkor nőhetnek ennek a szektornak is a bérei is.

Címkék:
hrcentrum, nyugdij, munka, kereskedelem, pénztáros, nyugdíjas munka, nyugdijas szövetkezet, munkalehetőség, trenkwalder, rugalmas munkaidő, álláskereső oldal, bruttó hazai termék,