Rengeteg magyar nő választja ezt a szakmát: nem is keresnek rosszul vele

HelloVidék2020. február 18. 08:15

Nők a tudományban címmel rendezték meg azt az eseménysorozatot Pécsett, mely az első olyan konferencia Magyarországon, ahol kutató nők tudtak egymással olyan témákról beszélni, amely az életpályájukat érinti - számol be a HelloVidék.

Az egyesület arra irányítja rá a figyelmet, hogy a lányok ne a társadalmi és családi elvárásokból eredő megszokások miatt, hanem gyakorlati tapasztalat alapján bátrabban és magabiztosabban induljanak el a felsőoktatásba, a mérnöki, informatikai és természettudományokhoz kapcsolódó területek felé.

A nők tudományos területeken folytatott eredményei nem újkeletűek, ahogy a világ, úgy Magyarország is kiváló példákat tud erre felsorakoztatni. Mégis a természettudományok, a technológia, a mérnöki tudományok, valamint a matematika (azaz ezek angol megfelelőiből összeállt mozaikszó, a STEM) területeihez csekélyebb számban kapcsolódnak nők

- mondta el dr. Balázsi Katalin fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont Vékonyréteg Fizika Laboratórium vezetője, a Nők a Tudományban egyesület elnöke.

A legfrissebb felmérések szerint Magyarországon körülbelül 25 ezer munkavállaló hiányzik a STEM-szakmákból. Ezt azonban jó eséllyel enyhíteni lehet, ha a most munkaerőpiacra lépő Z generáció lányai kedvet kapnak az olyan pályákhoz is, amelyekről idáig talán keveset tudtak.

Ha érdekel a teljes cikk, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!

Címkék:
hrcentrum, karrier, munka, nők, tudomány, természettudomány, hellovidék,