Szomorú adat látott napvilágot: szép lassan elfogynak a magyarok

Pénzcentrum2019. december 20. 11:59

Az előzetes adatok szerint 2019 első tíz hónapjában a születések száma 1,6, a halálozásoké 0,3 százalék-kal kevesebb volt, mint 2018 azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 2,7 százalékkal, 897 fővel nőtt 2018 január-októberhez képest. 2019 októberében az élveszületések száma 2,5, a halálozásoké 4,4 százalékkal csökkent az előző év azonos havi értékéhez képest. A halálozások számának nagyobb mértékű visszaesése következtében a 2655 fős októberi természetes fogyás 9,5 százalék-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

2019. októberben így alakult a népmozgalom:

  • 7780 gyermek jött világra, ami 203 újszülöttel, 2,5 százalékkal kevesebb, mint 2018 októberében.
  • 10 435 fő vesztette életét, 483 elhunyttal, 4,4 százalékkal kevesebb az előző év azonos havinál.
  • A születések száma kisebb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ennek következtében a havi természetes fogyás a 2018. októberi 2935-tel szemben 2655 fő volt, ami 9,5 százalékos mérséklődést jelent.
  • A házasságkötések száma nagymértékben emelkedett, 5609 pár lépett frigyre, 65 százalékkal, 2201-gyel több a 2018. októberinél. Az októberi házasságkötések száma utoljára 1988-ban haladta meg a mostanit.

2019. január-októberben:

  • 74 064 gyermek jött világra, ami 1242-vel, 1,6 százalékkal elmaradt a 2018. január-októberi születésszámtól. Január-márciusban, júniusban és októberben kevesebb, április-májusban és július-szeptemberben több volt az újszülöttek száma az előző év azonos időszakához viszonyítva. A legjelentősebb, 2,7 százalékos emelkedés áprilisban, a legnagyobb mértékű, 5,8 százalékos visszaesés júniusban történt.
  • A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,48 volt az előző év első tíz hónapjára számított 1,49-hoz képest.
  • 108 123-an haltak meg, 345-tel kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. Januárban, februárban és júniusban növekedett a halálozások száma, az év többi hónapjában viszont kevesebben hunytak el az előző év azonos havinál. A legnagyobb mértékű, 20 százalék-os emelkedés az év első hónapjában történt, amelynek hátterében a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhatott. A legjelentősebb, 14 százalékos csökkenést márciusban regisztrálták.
  • Az élveszületések száma nagyobb mértékben mérséklődött, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás a tavalyi első tíz havi 33 162-vel szemben 34 059 fő volt, ami 2,7 százalék-os növekedést jelent.
  • 57 774 pár kötött házasságot, ez jelentősen, 24 százalékkal, 11 023-mal több az előző év azonos időszakinál. Január volt az egyetlen hónap, amikor kevesebb frigyet anyakönyveztek, mint egy évvel korábban. Ezt követően február-márciusban kismértékben, április-májusban átlagosan 8,5, júniusban pedig számottevően, 16 százalékkal több házasságot anyakönyveztek az egy évvel korábbinál. Ez az emelkedő trend tovább folytatódott és július-szeptemberben kiugró mértékben, átlagosan 33, októberben pedig 65 százalék-kal többen léptek frigyre, mint 2018 azonos hónapjaiban. A 2019. január-októberi időszakban kötött házasságok száma a legmagasabb érték 1990 óta.
  • Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 13,3 halálozás jutott. Az előbbi 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb volt az előző év azonos időszakinál, az utóbbi nem változott, e tényezők eredményeként a természetes fogyás 0,1 ezrelékponttal, 4,2 ezrelékre emelkedett. 2019 első tíz hónapjában ezer élveszületésre 3,7 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékponttal több az előző év azonos időszakinál. A házasságkötési arányszám 7,1 ezrelékes értéke 1,4 ezrelékponttal magasabb volt az egy évvel korábbinál.
Címkék:
hrcentrum, lakás, születés, születésszám, halálozás, népességfogyás, influenzajárvány 2019,