Ezzel akarják a pályán tartani a fiatalokat: 30 százalékos béremelés jöhet

Magyar Nemzet2019. december 12. 09:31

A bölcsődei szakemberek köré­ben nem tapasztalunk olyan mértékű pályaelhagyást, amilyen más szakmák esetében előfordul, az álláshelyeknek csupán két és fél százaléka nincs betöltve - mondta Kovácsné Bárány Ildikó, a bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztos, aki szerint fontos, hogy a fiataloknak vonzóvá tegyék a kisgyermeknevelői hivatást, mert a kollégák többsége már a pályája második felében jár.

A bölcsődei szakdolgozók bérének két lépcsőben történő, átlagosan harmincszázalékos emelését jelentette be nemrég Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár - írja a Magyar Nemzet. Ezekről az összetett rendszerben történő emelésekről Kovácsné Bárány Ildikó bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztost az mondta:

A kisgyermekek életében a kora gyermekkori nevelés meghatározó és egyben a legfontosabb. Ebben a szülők és a család mellett felelősségteljes szerepe van a jó minőségű bölcsődei nevelésnek is.

Éppen emiatt fontos, hogy minél magasabban képzett szakemberek foglalkozzanak már a legkisebbekkel is. A bölcsődei hivatás elismertségét jelzi, hogy a felsőfokú végzettségű szakembereink ma már a pedagógusokkal azonos előmeneteli rendszerbe tartoznak, és a középfokú végzettségű szakembereink bérét 2017-ben egy új bölcsődei pótlékkal erősítettük meg. Most pedig már hatszáz fölött van az alapképzésben diplomát szerzettek száma, és mintegy 1400 dolgozó végez éves átlagban az OKJ-s képzéseken.

A középfokú végzettségű kisgyermeknevelők 85 százalékának felsőfokú szakképesítése van, az ő bérük a következő két évben átlagosan 41 százalékkal emelkedik majd. A bölcsődében foglalkoztatott valamennyi szakdolgozóra kiterjedő bérfejlesztés pedig átlagosan harmincszázalékos lesz.
Címkék:
fizetés, bér, bölcsőde, munkavállaló, dolgozó, emelés,