Itt a bejelentés: ekkor tárgyalnák újra a jövő évi minimálbér-emelést

Népszava2019. november 12. 17:30

Decemberben újranyitják a jövő évi minimálbér-emelésről szóló tárgyalásokat, mert a gazdasági teljesítmény a vártnál kedvezőbb.

A Népszava szerint ismét megkezdődhetnek a jövő évi minimálbér-emelés mértékéről szóló tárgyalások, így akár még az is megtörténhet, hogy a tervezett 8 százaléknál nagyobb mértékben nőnek január 1-jétől a legkisebb fizetések.

A bérmegállapodás az idei és a jövő évre is 8-8 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelést ír elő, így a minimálbér jelenleg bruttó 149 ezer, a garantált bérminimum pedig bruttó 195 ezer forint. Jövőre előbbi bruttó 161 ezer, utóbbi bruttó 210 600 forintra nőne. A megállapodás azonban azt is rögzíti, hogy az emelés mértékét felül lehet vizsgálni.

A bérmegállapodás 2,7 százalékos inflációval, 3,9 százalékos GDP-növekedéssel, valamint 2,9 százalékos termelékenységnövekedéssel számol az idei évre nézve. Újratárgyalni akkor lehet a jövő évi összegeket, ha a végleges mutatók legalább 1 százalékkal eltérnek az előrejelzéstől, vagy a három mérőszám összesen legalább 2 százalékos eltérést mutat.

A jövő évi minimálbéremelés mértékének újratárgyalását a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) kezdeményezte.

Címkék:
hrcentrum, fizetés, bér, minimálbér, minimálbér-emelés,