Gyere haza magyar melós: így csábítanák haza a szakikat az új programmal

Pénzcentrum2019. március 4. 10:02

Mind több külföldön dolgozó magyar szakembert hívna haza az építési vállalkozók szakszövetsége, amely a közeljövőben toborzó börzéket szervez e célból Ausztriában és Németországban - írja a Magyar Nemzet.

Mind több külföldön dolgozó magyar szakembert hívna haza az építési vállalkozók szakszövetsége, amely a közeljövőben toborzó börzéket szervez e célból Ausztriában és Németországban.

Mi azt szeretnénk elérni, hogy egyre többen döntsenek a hazajövetel mellett

- nyilatkozta a lapnak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) új kezdeményezéséről, a Hazatérési börzéről. A szövetség elnöke kifejtette, olyan külföldi - elsősorban ausztriai és németországi - rendezvényeket terveznek a közeljövőben, amelyeken hazai munkaadók mutathatják be, milyen körülményeket, bérezési feltételeket és egyéb juttatásokat tudnak biztosítani azoknak a szakembereknek, akik szívesen visszatérnének dolgozni Magyarországra.

Az idei nyáron kezdődő börzéken a tervek szerint az ország különböző pontjain tevékenykedő vállalatok vesznek majd részt. A szakszövetség elnöke megjegyezte, Németországban egy jó építőipari szakmunkás jelenleg 1500-1600 eurót kap kézhez egy hónapban, az ennél nagyobb nettó fizetések már kirívónak számítanak. Koji László rámutatott: ha ennek az átszámítva 450-500 ezer forintnak nagyjából a kétharmadát, vagyis legalább 300 ezer forintot megkapna egy-egy szakmunkás idehaza, és emellett más juttatásokban, kedvezményekben is részesülne, az már jó kiindulópont. Kint ugyanis a lakhatás költségei és más kiadások is sokkal többet visznek el a keresetekből, mint Magyarországon, és ha a megtakarítási lehetőségeket, valamint a család közelségét is figyelembe vesszük, mindez már sokaknak lehet csábító ajánlat.

Címkék:
hrcentrum, karrier, pénzcentrum.hu,