Mesés fizetés üti az MNB dolgozóinak markát: durván emelkedett a bérük

Pénzcentrum2019. január 29. 10:00

Immár harmadik éve folyamatosan nő a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) dolgozók száma. Akik mintegy 600 ezer forintos 2018 decemberi bruttó átlagkeresettel rendelkeznek - írja az mfor.hu

A múlt év végén már 1446 aktív foglalkoztatottat tartott nyilván az MNB, szemben az egy évvel korábbi 1407-tel - derül ki a jegybank honlapján közzétett friss összesítésből. A létszámbővülés mellett összességében 86 százalékkal emelkedtek a jegybanki fizetések 2013-2018 között. 

Igaz, ez a kiugró arány alapvetően a 2014-es év 33,3 százalékos átlagos mértékű bérrendezésének köszönhető - így próbálta az MNB elérni, hogy a versenyszektorban tevékenykedő pénzügyi intézmények ne szipkázzák el a szakembereit - jegyzi meg a portál.

Mindez ma azt jelenti, hogy 2018 decemberében átlagban havonta több mint 900 ezret költött az MNB egy dolgozójára, ami a portál számításai szerint a közterhek levonása után 

bruttó 600 ezer forint körüli átlagfizetést jelenthet.

Ez csaknem kétszer haladja meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által 2018 novemberében országosan kimutatott 355 100 forintos bruttó átlagkeresetet. De ami a jegybank szempontjából lényegesebb, a pénzügyi, biztosítási tevékenységet végzők havi bruttó átlagkeresete - a KSH kimutatása szerint - is 526 761 forint volt 2018 novemberében.

Címkék:
hrcentrum, karrier, pénzcentrum.hu, fizetés, dolgozók, juttatás, bérezés, mbn,