Elképesztő, mekkora vagyont teniszezett össze Babos Tímea: erre költi

Pénzcentrum2018. december 23. 14:30

"Bár tudom, hogy vannak, akik pénzért játszanak, én nem tartozom közéjük" - mondta Babos Tímea a BEST Magazinnak. Azt is elárulta, nem szórja el a keresetét, gondosan befekteti azt.

A BEST Magazinnak beszélt arról az olimpikon, hogy nem a pénzért teniszezik.

Bár tudom, hogy vannak, akik pénzért játszanak, én nem tartozom közéjük. Persze nem tagadom, jó érzés egy-egy torna végén kézbe kapni a csekket és hálás vagyok, hogy ilyen komolyak a pénzdíjak a teniszben

- mondta. A lap azt írja, a nemzetközi szövetség honlapján szereplő adatok szerint Babos Tímea eddigi pályafutása során 5,7 millió dollárt, vagyis 1,6 milliárd forintot keresett. Ahogy korábban megírtuk, a tenisz pénzdíjakat nem lehet fizetésnek tekinteni, hisz ezekből (illetve a sportolók egyéb bevételeiből) kell fedezni a meglehetősen borsos edzés-, utazási és versenyköltségeket is.

Nem szórom el a keresetemet, nem veszek meg mindent, ami megtetszik, hanem gondosan befektetem

 - árulta el a magainnak. Arról is beszélt, hogy ha jól végez egy tornán, meg szokta lepni magát valamivel. Hatalmas táska- és cipőgyűjteménye van például. Azt is elárulta, a háromszobás lakásában rengeteg minden egyedi, nem csak a konyhabútor, de a gardrób vagy a kanapé is. Utóbbi a teniszező tervei alapján készült. Ugyanakkor kertes házról álmodozik, szeretne egy könyvtárszobát. A jövőre is gondol, azt mondta, szerinte 5-6 éve lehet hátra profi teniszezőként, de már gondolkozik azon, mihez kezd majd utána:

Mindig is a belsőépítészet, a lakberendezés érdekelt, így könnyen előfordulhat, hogy ezen a területen indítok majd egy vállalkozást

- mondta.

Így érdemes befektetni a pénzt

A megtakarítók - kortól, élethelyzettől, kockázati besorolástól és gazdasági ciklustól függetlenül - mindig azt szeretnék tudni, hogy mi a tuti befektetés, miben érdemes tartani pénzüket. Márpedig, ha visszanézzük, hogy a különböző befektetési eszközök teljesítménye hogyan alakult az elmúlt 10 évben, a tanulság egyértelmű: egyszer fent, egyszer lent.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Folyamatosan, évről évre változik, hogy éppen milyen eszközök teljesítenek jól vagy rosszabbul. A jelenleg jellemző erősen változékony piaci környezetben ez még inkább igaz, hiszen nemcsak a piacok teljesítménye változik, de ezen belül az árfolyamingadozások is erőteljesebbek. Ebben a helyzetben van, aki nagyobb kockázatot vállal, mások inkább a hosszú távú megoldásokra koncentrálnak - egy dolog azonban szinte megkerülhetetlen a sikerhez: a portfólióépítés

 - hangsúlyozta ki Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő vezető portfólió-menedzsere. A világ egyik leghíresebb közgazdásza és egyben közgazdasági Nobel-emlékdíjjal elismert Harry Markowitz által kidolgozott modern portfólióelméletet szerint ugyanis soha nem szabad egy eszközben tartani megtakarításunkat, hanem diverzifikálni kell, azaz megosztani a befektetésünket a különböző kockázatú eszközök között.

Címlapkép: MTI/EPA/Hou Hvi Jung

Címkék:
karrier, befektetés, sport, jövő, best magazin,