Itt vannak a pontos számok arról, hány rendőr szerelt le az idén

24.hu2018. augusztus 6. 19:00

Két éve 948 rendőrnek szűnt meg a szolgálati jogviszonya, míg 2018 júliusának végéig 1023-an hagyták el a testületet - írja a 24.hu.

A lap kikérte az Országos Rendőr-főkapitányság adatait arra vonatkozóan, hogy július végéig pontosan hányan hagyták el a testületet. Idén eddig 548-an távoztak közös megegyezéssel vagy lemondással, 475-en pedig egyéb jogcímen. Ők tehát vagy elmentek nyugdíjba, vagy más rendvédelmi szervhez igazolták át, esetleg más miatt szűnt meg a munkaviszonyuk. Összesen tehát 1023-an távoztak idén a rendőrségtől, ami a meglévő hivatásos létszám 0,37 százaléka. 2016-ban 948-an, 2017-ben pedig 1 404-en hagyták el a testületet.

A rendőrség cáfolta azokat a korábbi híreket, miszerint tömeges lemondások is történtek volna idén a rendőrségnél. Az idén távozó rendőrök közül egyébként 11 fő távozott nyugdíjba vonulás miatt, 78 fő igazolt át más rendvédelmi szervhez illetve a honvédséghez, 548 távozott közös megegyezéssel illetve lemondással, továbbá 386 főnek egyéb jogcímen szűnt meg a jogviszonya.

Címkék:
hrcentrum, rendőrség, felmondás, orfk, lemondás, leszerelés,