2019-től duplájára emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye

Pénzcentrum2018. július 5. 08:31

A jövő évi költségvetés és az adótörvények tervezete szerint 2019-ben majdnem 360 milliárd forintot tesznek majd ki a családoknak járó adó- és járulékkedvezmények - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Magyar Időknek.

Az államtitkár felidézte, hogy a családi adókedvezmény új rendszerének 2011. évi életbe lépése óta, kilenc év alatt - a jövő évivel együtt - összesen csaknem 2250 milliárd forint maradt a legálisan dolgozó és gyermeket nevelő szülőknél.

Kifejtette, hogy az első három évben 180 milliárd forint körül volt a családi adókedvezmény címén az adófizetőknél hagyott összeg, majd 2014-ben 230 milliárd fölé ugrott, akkortól ugyanis a személyi jövedelemadó mellett már az egészségügyi és a nyugdíjjárulékból is le lehet vonni a családi kedvezményt. Az idei évben megközelítheti a 320 milliárd forintot a munkavállaló szülők adókedvezménye.

Izer Norbert hangsúlyozta, hogy demográfiai szempontból is lényeges a családi adókedvezmények állandósága és kiszámíthatósága. Hozzátette: a gyermekvállalást támogatja az is, hogy

jövőre a korábbinak a duplájára, havi 40 ezer forintra nő a kétgyermekes szülőknek járó adókedvezmény.
Címkék:
hrcentrum, család, adókedvezmény, családi adókedvezmény, családok,