Kiakadtak a szakszervezetek a cafeterián: levelet írtak a kormánynak

Pénzcentrum2018. július 1. 11:30

A Magyar Szakszervezeti Szövetség több munkavállalói szervezetet képviselve kereste meg a kormnányt, hogy a cafeteria bizonyos elemeit őrizzék meg.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, valamint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalát alkotó szakszervezeti konföderációk - az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Hetedik Szövetség, a Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma - az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvénytervezettel kapcsoltban pénteken levelet intéztek a pénzügyminiszterhez.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség vezetője a munkavállalói oldal soros elnökeként tudatja, hogy az érdekszövetségek a béren kívüli és egyéb kedvezményes juttatások adóztatására vonatkozó szabályok tekintetében közös álláspontot képviselnek, s javaslataikat a tárcavezetővel ismertették. Arra kérik a kormányt, hogy a cafetéria bizonyos, szociális, munkaerőpiaci szempontból, illetve az öngondoskodás elősegítése tekintetében fontos elemeit őrizzék meg.

Címkék:
hrcentrum, kormány, cafetéria, szakszervezet, lista, levél, liga szakszervezetek, munkástanácsok országos szövetsége, soros pénz,