500 ezres kezdő fizu Magyarországon: diploma sem kell hozzá

Pénzcentrum2018. június 23. 11:30

Egy friss kutatás szerint az informatika területén újonnan elhelyezkedők 2018-ban akár már fél milliós bruttó fizetést is zsebre tehettek kezdőként.

Nem csillapodik a kereslet a megfelelően képzett junior programozók iránt. Ezt támasztja alá legalábbis a Codecool friss kutatása, amiben az eddig náluk végzett diákok kezdőfizetését elemezték. 

Ezekből kiderült, hogy a 2017-ben végzettek átlagosan 370 és 430 ezer forintos bruttó havi fizetéssel kezdhették meg új pályájukat, míg a 2018-as fizetések már javarészt a 400-450 ezer forintos sávban mozognak. 

Mindkét évben akadt ugyanakkor 500 ezres álomfizetés is.

A lista alján levők egyébként 380 ezres bruttó bért vihettek haza, amit például, ha összevetünk a KSH friss adataival, akkor még ez is az átlag fölött van. 


Címkék:
hrcentrum, karrier, pénzcentrum.hu, kutatás, statisztika, informatikus, programozó, kezdőbér, codecool,