Ez ma a legnépszerűbb szakma: akár egymilliót is kifizetnek érte

Pénzcentrum/Index.hu2017. szeptember 18. 09:32

Még mindig nagyon csábító az akár 400 ezres kezdőfizetés informatikusként, és mindez az egyetemi jelentkezéseken is látszik, ugyanis a jelentkezők és a felvettek száma is több éves rekordot döntött idén. Ezen kívül pedig a magániskolás gyorstalpalók is gombamód szaporodnak országszerte.

A Felvi.hu adatai alapján 2005 óta nem vettek fel annyi embert informatikai képzésekre az országban, mint idén. A munkerőhiány és a növekvő bérek ugyanakkor nem csak az egyetemi jelentkezések növekvő számában nyilvánult meg, hanem abban is, hogy egyrészt a cégek maguk kezdték el képezni az informatikusokat, másrészt megjelentek a piaci alapú gyorstalpaló képzések..

Az Index utánajárt, milyen lehetőségei vannak annak, aki nem egyetemi képzés keretében szeretne informatikus végzettséget szerezni. 12 olyan céget találtak, ahol néhány hónap alatt el lehet végezni egy tanfolyamot. A képzések viszont a legtöbb esetben Budapesten vannak, és igen drágák. A Yellowroadnál például 1.905.000 forint a tandíj, amit a későbbi foglalkoztató fizet, de csak ha Yellowroad által választott partnercégnél vállal állást a tanuló. Aki Codecoolt választja Budapesten, annak 1.470.000 forint a tandíj, de ez utólag fizetésből törlesztendő. Viszont állásgarancia van, tehát, ha valaki nem tud elhelyezkedni a kínált állásokból, akkor nem kell kifizetni a tandíjat.

Címkék:
egyetem, tanfolyam, képzés, informatikus,