Súlyos jelentés: a magyar fiatalok 35 százaléka húzna el az országból

Pénzcentrum2017. július 21. 16:00

Az állásban lévő 19-29 évesek 35 százaléka tervez külföldi munkavállalást, utoljára két éve volt ilyen magas a külföldre vágyók aránya. A nyugati országrészben élők közül pedig a fiatalok több mint fele számol ezzel a lehetőséggel, és itt érzik a legtöbben úgy, hogy könnyen találnának új állást.

Sok fiatal számol azzal, hogy a jövőben külföldön próbál meg munkát vállalni. A már dolgozó 19-29 éveseknek országos átlagban a 35 százaléka próbálna külföldön állást találni, ez az arány utoljára két évvel ezelőtt, 2015 első negyedévében volt ennél magasabb (36 százalék) - derült ki a K&H fiatalok jóléti indexéből.

Hatalmasak a különbségek

Az országon belül azonban a különbségek jelentősek: a keleti országrészben élő fiataloknak csak a 21 százaléka, a budapestieknek pedig a 33 százaléka tervezi ezt, míg a nyugati országrészben már a fiatalok több mint fele, 59 százalékuk tartja ezt megfontolandónak.

Ennek ellenére az állásban lévő fiatalok közel fele - 49 százaléka - azt mondta, olyan munkája van, amely tényleg érdekli és szereti is csinálni. A munkájukat szerető fiatalok aránya évek óta 50 százalék közelében van. Ugyanakkor ennél jóval kevesebben, 38 százalék érzi magát megbecsültnek a munkahelyén. Hasonlóan kevesen, mindössze 36 százalék lát fejlődési és előrelépési lehetőséget maga előtt. Ez az arány azonban így is jelentős javulás az előző negyedévben mért 26 százalékhoz képest. A felmérés szerint a férfiak sokkal jobbnak látják a helyzetüket: több mint kétszer annyi férfi lát előrelépési lehetőséget, mint nő (48 százalék vs. 22 százalék).

Könnyen jöhet az új állás

A diákok (nappali tagozatos felsőoktatásban tanuló hallgatók) könnyebben vágnának bele egy külföldi kalandba: 46 százalékuk tervezi a külföldi munkavállalást, azonban a külföldön való tanulást már lényegesen kevesebben, mindössze 25 százalék fontolgatja. 62 százalékuk úgy érzi, hogy azt tanulja, ami érdekli, és szívesen foglalkozik vele.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A fiatalok 23 százaléka szerint könnyen találnának új állást, főleg a nyugati országrészben bizakodóak, és innen is mennének a legtöbben külföldre dolgozni. A diákok még pozitívabbak: 44 százalékuk szerint könnyedén megy majd az állásvadászat, mindössze 29 százalékuk tart attól, hogy nehéz lesz a munkába állás.

Kiket kérdeztek meg?

A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait - többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban - vizsgálja a K&H fiatalok jóléti indexe, amely az idei év első negyedében +8 ponton állt. A kutatásban 300 fiatal vesz részt, az adatfelvétel 2017. március 8-19. között történt.

Címkék:
karrier, külföld, munkavállalás,