Siralmas átlag született a szakmai érettségin

Magyar Nemzet2017. július 19. 09:30

Több ágazati szakmai érettségi tárgyból is gyenge eredmények születtek középszinten - írja a Magyar Nemzet.

A lap az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva arról ír, hogy 35 tárgyból kilenc esetében a diákok átlaga még a hármast sem érte el. A legrosszabb eredmény élelmiszeripari ismeretekből született, 2,74 lett az átlag. Ezt követi a közlekedésgépészet, illetve a nyomdaipari ismeretek 2,75-ös átlaggal.

Összesen több mint 24 ezer diák érettségizett középszinten szakmai tárgyból, és majdnem nyolcezer vizsgát írtak a gyengén sikerült tantárgyakból.
Három tárgy volt, amelyben négyes feletti átlag született: pedagógiai ismeretek, a képző- és iparművészet, illetve a hang-, film- és színháztechnikai ismeretek.
Az Oktatási Hivatal által említett 35 szakmai ágazati tárgy átlaga középszinten 3,34 lett.

Emelt szintű ágazati szakmai érettségit 1700-an tettek, és ezek eredménye általánosságban jobban sikerült, mint a középszintű megmérettetéseké.

Címlapkép: MTI

Címkék:
karrier, érettségi, oktatási hivatal,