Aggasztó: egyre több magyar hagyja ott az iskolát

Magyar Nemzet2017. május 24. 10:02

Nagymértékben visszaesett a Híd programokban részt vevő tanulók száma - írja a Magyar Nemzet.


Míg a 2015/2016-os tanévben közel 3100-an tanultak a felzárkóztató programban, addig idén már alig több mint 2370-en. Ez pedig azt jelenti, hogy egy esztendő alatt több, mint 20 százalékkal csökkent a létszám - írja a lap a Központi Statisztikai Hivatal friss adataira hivatkozva.

Pedig a felzárkóztató programokra nagy szükség van, 2016-ban például az európai trendekkel ellentétben nőtt a magyar korai iskolaelhagyók aránya, vagyis azoké a 18-24 éveseké, akiknek nincs középfokú végzettségük, és a mérés időpontját megelőző négy hétben semmilyen képzésben sem vettek részt. Míg 2015-ben még 11,6 százalék volt az érintett fiatalok aránya, tavalyra ez már 12,5 százalékra nőtt.

Címkék:
karrier, tanulás, penzcentrum,