Pénzcentrum/MTI • 2017. február 12. 11:02
Hiába emelték a minimálbért jelentős mértékben, így is csak az Európai Unió sereghajtói közé tudtunk bekerülni. Persze a nyugati országokban a kiadások is magasabbak, azonban Luxemburgban még ezzel kalkulálva is több mint kétszer annyit ér az elérhető legalacsonyabb fizetés.
Óriási, mintegy kilencszeres különbség mutatkozik az Európai Unió tagállamai között a minimálbér összegét illetően; a legmagasabb kötelező minimálbért Luxemburgban fizetik, Magyarország a sereghajtók közé tartozik - derült ki az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) friss adataiból. A felmérésük során 22 tagországban vizsgálták a a minimálisan kifizethető havibért a teljes munkaidőben foglalkoztatottak számára.
Az idén januári állapotot tükröző felmérés szerint a legmagasabb összegű minimálbért Luxemburgban fizetik, havi 1999 eurót (több mint 600 ezer forint), a legkisebbet pedig Bulgáriában, 235 eurót. Magyarország a 17. helyen áll a mintegy 412 eurós havi minimálbérével. Az uniós statisztikai hivatal pénteken közzétett jelentésében három csoportba sorolták a tagországokat a bruttó minimálbér euróban számolt nagysága alapján.
A havi 500 eurónál alacsonyabb minimálbért alkalmazó országok csoportjába tartozik Bulgária (235 euró), Románia (275), Lettország és Litvánia (380), Csehország (407), Magyarország (412), Horvátország (433), Szlovákia (435), Lengyelország (453) és Észtország (470). Az 500 és 1000 euró közötti minimálbért előíró országok közé Portugália (650 euró), Görögország (684), Málta (736), Szlovénia (805), valamint Spanyolország (826) tartozik.
Az Egyesült Államokban egyébként országosan 1192 eurónak megfelelő összeg volt a minimálbér.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Eurostat vásárlóerő-paritás (PPP) alapján is összehasonlította a minimálbéreket, vásárlóerő-egységben (PPS) mérve azokat. Az országonkénti eltérés így jóval alacsonyabb, immár csupán háromszoros, mivel figyelembe veszik az árszintek közötti különbségeket is. A legmagasabb minimálbért így is Luxemburg fizeti (1659 PPS), a legkisebbet pedig Bulgária (501 PPS). Magyarországon 723 PPS értékű a minimálbér, amellyel az ország a 14. helyre került a vizsgált tagállamok között. ez azt jelenti, hogy még így is több mint kétszerese a luxemburgi minimálbér a magyarhoz képest.
Címlapkép: MTI / Balázs Gyula