Éttermi áfacsökkentés: hogyan számoljanak a pincérek?

Világgazdaság2017. január 16. 09:31

Nagy bonyodalmakat okozhat a vendéglátásban az éttermi áfacsökkentés. Számítógépes számlázórendszer nélkül aligha lehet majd megfelelni az elvárásoknak - írja a Világgazdaság.

Nagy feladat elé állította a pincéreket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Aligha létezik most nagyobb kiszúrás velük, mint a borravalót is tartalmazó áfás számlát (esetleg nyugtát) kérni egy kiadós ebédről vagy vacsoráról. Az új szabályok miatt, ha a számlán nemcsak ételek és helyben készített italok (kávé, szóda), hanem mondjuk egy pohár bor is szerepel, akkor a borravaló áfatartalmát is arányosítani kell.

Vagyis ahhoz, hogy megfelelő áfás számlát tudjon kiállítani az étterem, előbb vissza kell osztania az ételek és a bor árát is az áfával, hogy megkapja azok nettó értékét, meg kell állapítania ezek arányát, majd ki kell számolnia, hogy a rádobott néhány száz forint borravalót milyen arányban kell nettósítani ahhoz, hogy végül kerekre kijöjjön a végösszeg - ahogyan azt a vendégek kérni szokták.

Persze létezik már olyan számítógépes éttermi számlázóprogram, amely erre néhány másodperc alatt képes, de egyelőre nem ez az elterjedt, emiatt valószínű, hogy a borravaló mint külön tétel a jövőben még kevesebb helyen szerepel majd a számlákon.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Címlapkép forrása: Getty Images Hungary

Címkék:
karrier, étterem, áfacsökkentés, pincér,