Pénzcentrum • 2016. november 20. 15:02
Egy friss kutatásban a vidéken élők nyelvtanulását vizsgálták. Annak ellenére, hogy a hagyományos tanulási módszerek ott is elérhetőek, sokan attól tartanak, hogy tudásuk nem megfelelő.
A Bar-ANGOL Program legfrissebb kutatásában a vidéken élők nyelvtanulási szokásait és igényeit vizsgálta. A válaszadók szerint a legnagyobb kihívást a magabiztos kommunikáció hiánya jelenti a számukra, amit elsősorban magántanárral vagy nyelviskola segítségével igyekeznek fejleszteni, 85 százalékuk azonban úgy gondolja, hogy nincs olyan nyelvoktatási lehetőség a környezetükben, ahol a nyelvtanulás mellett a nyelvhasználat is megfelelő hangsúlyt kapna.
Pedig a vidéken élők számára is fontos a megbízható nyelvtudás megléte, hiszen egyre több vállalat keres a fővároson kívül is olyan munkavállalót, aki magabiztos angol nyelvtudással rendelkezik. A megkérdezettek szerint azonban pont a magabiztos kommunikáció okozza a legnagyobb kihívást a nyelvtanulásban (65 százalékuk szerint), ezt követi a megfelelő szókincs és végül a nyelvtan.
Mégis miért érzik magukat hátrányban a nyelvtanulók vidéken?
A kutatás szerint a nyelvtanulás során a legtöbben magántanár (87 százalék), nyelviskola (69 százalék) segítségét veszik igénybe, míg 30 százalékuk iskolai képzések közül választ. A magabiztos nyelvhasználathoz azonban elengedhetetlen, hogy a tanulók a nyelvi oktatáson kívül is gyakorolhassák az angol nyelvet. A kérdőívet kitöltők szerint erre a legtöbb lehetőségük saját munkahelyükön van, ahol sajnos sokkal nagyobb a következménye egy esetleges hibának, mint szimulált körülmények között. 26 százalékuk külföldi barátokkal, levelezőtárssal, vagy pedig szerencsés esetben külföldi rokonokkal tudja gyakorolni a beszédet.
A vidéken nyelvet tanulók 95 százaléka véli úgy, hogy a nyelvtanulás szempontjából előnyt élveznek a külföldön tanulók, míg 84 százalékuk szerint hátrányosabb helyzetben vannak etéren, mint a fővárosban élők. Fontos szempont lehet az is, hogy Budapesthez képest mindenképpen kevesebb angol nyelvi impluzus éri a kisebb városokban, falvakban élőket, ezért sajnos több lépést kell tenniük annak érdekében, hogy fejlesszék beszédkészségüket.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Gyakorlás teszi a mesteri nyelvhasználót
A kutatás adatai szerint sok vidéken élő nyelvtanuló nem csak fél attól, hogy megszólaljon angolul, hanem gyakorlatilag retteg emiatt.
- mondta Gönczy Edit, a Bar-ANGOL Program alapítója. Tízből kilencen szívesen kipróbálnának egy olyan nyelvoktatási rendszert, amely a beszédre fókuszál. Eredmények igazolták, hogy a fővároson kívüli tanulókban is meg van az igény arra, hogy éles helyezetek megteremtésével, anyanyelvű beszélők bevonásával fejleszthessék nyelvtudásukat.