Egyre kevesebben tanulnak nyelvet: uniós program indul felnőtteknek

Pénzcentrum2016. augusztus 30. 09:30

Az utóbbi időben jelentősen csökkent az idegen nyelveket tanulók száma Magyarországon. Uniós forrásból ösztönzik majd a nyelvtanulást, a programot még idén meghirdetik - írja a Magyar Idők.

A kormány 15 milliárd forintos uniós forrást biztosít a lakosság idegen­nyelv-ismeretének felzárkóztatására - értesült a Magyar Idők. A várhatóan decemberben induló, Idegen nyelvi készségek fejlesztése elnevezésű kiemelt program célja, hogy a visszaszoktassák a munkavállalókat, vállalkozókat a nyelvtanulásra a munkaerő-piaci igényekhez kapcsolódva.

Úgy látjuk, hogy ma nagyjából negyedannyival kevesebben tanulnak, mint a válság előtt. Elüthetnénk a problémát azzal a félig tréfás gondolattal, hogy a korábbi években a hiányzó negyed megtanulta a nyelvet, de ilyen rövid idő alatt ez egyszerűen képtelenség. A lakossági nyelvtanulás hanyatlását mutatja, hogy az angolul tanulók aránya körülbelül 7 százalékkal, a második idegen nyelv ismeretét fontosnak tartóké pedig még drámaibb mértékben, 14 százalékkal csökkent - mutatott rá Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke.

Címkék:
karrier, nyelvtanfolyam, munkavállaló, nyelvtanulás, tanulás, angoltudás, munkavállalás, idegen nyelv,