Egyre több a családon belüli gyerekrablás

Magyar Nemzet2016. július 4. 08:31

Nő a családon belüli gyerekrablások száma, tavaly 41 olyan ügyet zárt le a rendőrség, amelyben kiskorú gyermeket a bíróság határozatával szembeszegülve magával vitt az elkövető - írja a Magyar Nemzet.

A lap a rendőrség tájékoztatására hivatkozva azt írta, az egységes nyomozóhatósági és ügyészségi bűnügyi statisztikai (enyübs) rendszer alapján a tavalyi 41 ügy 2011 óta a legmagasabb szám. Mint írták, 2014-ben 27, 2013-ban 30, 2012-ben 39, 2011-ben 31 ilyen eset került be a statisztikába.

A lap felhívta a figyelmet arra, ezekben az ügyekben az elkövető nem feltétlenül valamelyik szülő volt.

A rendőrségnek arról azonban nem volt statisztikája, hány gyermeket vittek jogellenesen külföldre, de a lappal a Missing Children Europe nevű, segélyvonalakat tömörítő szervezet azt közölte, tavaly összesen két esetben érkezett hozzájuk családon belül elrabolt és határon túlra vitt magyar gyerekkel kapcsolatos bejelentés.

Címkék:
karrier, gyerekvédelem, gyerekrablás,