Fényes nappal raboltak ki egy tinédzsert Budapest luxuskerületében

Pénzcentrum/Index.hu2016. május 29. 09:03

Még május 24-én, 12 óra körül történt, hogy Budapest II. kerületében a Margit híd budai hídfőjénél F. Ildikó 32 éves, budapesti lakos arra szólított fel egy 16 éves lányt, hogy a nála lévő értékeket adja át. Amikor a lány ennek nem tett eleget, a nő társával, a 41 éves T. Attiláné nyírbogdányi lakossal együtt lefogta őt, a falhoz szorították és táskájából kivették a pénzét. Cs. János eközben a környéket figyelte, így segítve a rablókat.

A rablás után mindhárman elhagyták a helyszínt. A lány utánuk ment és visszakérte értékeit, mire F. Ildikó megfenyegette, hogy előveszi a nála lévő kést. A lány ekkor elfutott és értesítette a rendőröket.

A kiérkező járőrök F. Ildikót, az élettársát, valamint a nőismerősüket még aznap 12 óra 35 perckor a helyszínen elfogták. Ruházatuk átvizsgálásakor a rendőrök az ellopott pénzt a férfinál megtalálták. Előállításuk után gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, F. Ildikó és T. Attiláné előzetes letartóztatását el is rendelte a bíróság.

Címkék:
karrier, Budapest, rablás, buda, bűnöző, margitsziget,