Komoly kérdések az adóbevallások körül: sokakat érint

Pénzcentrum2016. május 18. 14:11

Több százezer főre tehető azoknak a munkavállalóknak a száma, akik egyelőre nem tudják, hogy a NAV sikeresen elkészítette-e az adóbevallásukat, vagy sem, hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.

A terveknek megfelelően elindult a személyi jövedelemadó-bevallás reformja, amelynek legfontosabb eleme, hogy a már korábban is létező hatósági adómegállapítás a jövőben még kevesebb adminisztrációval járhat a munkavállalók és a munkáltatók számára. A NAV azoknak az alkalmazotti státuszban lévő munkavállalóknak az adóbevallását vette át, akiknek semmilyen adó- és adóalapkedvezmény (pl. családi adókedvezmény) nem járt, illetve akik kizárólag az adóelőleget megállapító munkahelyről kaptak adóköteles jövedelmet 2015-ben.

A piaci szektor szereplőinek adminisztrációs terheit csökkenteni célzó intézkedés mellett ugyanakkor kérdések merülnek fel a 15M30 nevű nyomtatvány kapcsán: azok a munkavállalók ugyanis, akik a dokumentum harmadik oldalán található nyilatkozaton adóhatósági adómegállapítást igényelték, csak akkor kapnak visszajelzést a hatóságtól, ha az valamiért nem vállalja a bevallás elkészítését (a munkavállaló nem jogosult rá), vagy ha a munkáltató nem megfelelő összegben vonta le az adóelőleget, vagyis adókülönbözet áll fenn.

Azok a munkavállalók, akik január végén határidőre leadták a bevallási nyilatkozat iránti igényüket a munkáltatójuknak, csak az ügyfélkapun keresztül juthatnak megnyugtató információhoz azzal kapcsolatban, hogy bevallásuk rendben van-e, mivel az adóhatóság ilyenkor nem ad visszajelzést. Amennyiben május 20-a (személyi jövedelemadó bevallásának határideje) után derül ki, hogy a bevallás valamilyen okból mégsem készült el, akkor késedelmes benyújtás történik, amely miatt a NAV mulasztási bírságot szabhat ki

- hangsúlyozta Mitrik Kornélia, a Baker Tilly Hungária bérszámfejtési és expat szolgáltatások szenior menedzsere.

A szakember korábban már felhívta a figyelmet az adminisztrációs terhekkel járó problémákra, többek között arra, hogy a munkavállaló az adóbevallásával kapcsolatos kérdéseivel továbbra is a munkáltatója pénzügyi osztályához fog fordulni; illetve a bevallást követően bármilyen probléma esetén a NAV ugyancsak a munkáltatón keresztül fogja bekérni az adott munkavállalóra vonatkozó szükséges adatokat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ezzel kapcsolatban Mitrik Kornélia elmondta:

A bevallási nyilatkozat esetében pont a visszajelzés hiánya okozza a problémát a munkavállalók számára, mivel minden korábbi bevallási formátum esetében az adózó kapott egy igazolást arról, hogy elkészült a bevallása. A bevallási nyilatkozat kapcsán ezért az alábbiakat javasolja a szakember:A visszajelzés megoldható lenne oly módon, hogy a NAV az érintett munkáltató részére küld egy listát azokról, akiknek elkészítette a bevallását.

Címkék:
karrier, adóbevallás, NAV, 2016,