Fontos változás: fizetett szabadságot kaphatnak a diákmunkások

Pénzcentrum2016. május 10. 12:01

Az iskolaszövetkezetekről szóló törvény módosítása után a végzett munka arányában fizetett szabadság jár majd a szövetkezeteknél dolgozó dolgozók - közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Diákész) az MTI-vel.

Az iskolaszövetkezeti piac felét lefedő szervezet úgy tudja, hogy kedden kerül a parlament elé az a törvénytervezet, amely az iskolaszövetkezeteket a munkajogból a szövetkezeti jogba helyezi át. A szövetkezet szerint ezzel biztosítható lesz, hogy a konstrukció a jövőben is biztosítsa a mintegy 130 ezer érintett fiatal számára a munkatapasztalat és jövedelemszerzés lehetőségét.

Az átalakított szabályozás szerint továbbra is alkalmazni kell a Munka törvénykönyve fiatal munkavállalókra vonatkozó összes védelmi szabályát, azaz

  • a fiatal nem dolgozhat éjszaka, nem dolgozhat naponta nyolc óránál többet,
  • alkalmazni kell az eltérő pihenőidőt és a munkaközi szünetet is.
  • Kötelező marad a minimálbér, illetve a bérminimum kifizetése,
  • valamint az összes munkavédelmi szabály betartása.


A munkaügyi és munkavédelmi hatóságok továbbra ellenőrzik az iskolaszövetkezetek működését, a diákok foglalkoztatásának körülményeit - írta a Diákész. Az új szabályozás bevezeti a diákok számára a fizetett szabadságot, garantálja azt, hogy az iskolaszövetkezetek bevételük legalább 85 százalékát a munkában résztvevő diákok számára kifizessék, továbbá a nyereségük legalább 10 százalékát a tagjaik oktatását, képzését biztosító közösségi tevékenységre kell fordítaniuk.

Címkék:
karrier, fizetés, szabadság, diákmunka,