Vasárnapi nyitva tartás: egyelőre biztosan nem lesz megemelt bérpótlék

MTI2016. május 2. 17:30

Szeptemberben nyílik lehetőség a vasárnapi munkavégzés feltételeinek szabályozására - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének képviselőivel tárgyalt.


Az érdekképviselet szerint a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény visszavonása hátrányosan érintette a kereskedelemben dolgozókat, ezért arra kérik a kormánypártot, hogy lehetőség szerint javítson a munkavállalók helyzetén. Ezt szorgalmazva mintegy 27 ezer aláírást adtak át a Fidesz-frakciónak - tájékoztatott a megbeszélésről Kósa Lajos.

A politikus jelezte azonban, hogy csak azután lehet hozzányúlni a vasárnapi munkavégzés szabályozásához, ha az Alkotmánybíróság kimondja a szocialisták által a témában kezdeményezett népszavazás okafogyottságát, vagy ha az MSZP eláll az aláírásgyűjtéstől, a határidő lejárta után pedig a választási bizottság határozatot hoz.

Mintegy 250 ezer kereskedelmi dolgozót érint rendkívül hátrányosan a jelenlegi "ex lex állapot", amit "teljesen nyilvánvalóan a szocialisták politikájának köszönhetünk" - mondta a frakcióvezető, aki a vasárnapi munkavégzés szabályozandó kérdései közé sorolta például a bérpótlékot és a munkaidő-gazdálkodást.
Azt a szocialista javaslatot értelmetlennek nevezte, hogy a parlament határozatban kötelezze magát arra, hogy három évig nem rendeli el a vasárnapi zárva tartást. Ilyen műfaj nincs - fogalmazott. Hozzátette egyébként, hogy a vasárnapi munkavégzés tilalmát nem akarja újból elrendelni az Országgyűlés, "a Fidesz semmiképpen sem, legalább három évig", mert nincs egyetértés róla a választók között.

A jegybanki alapítványokkal kapcsolatos kérdésre Kósa Lajos azt mondta: a múlt héten elfogadott törvénymódosítás lehetővé teszi a jegybanki alapítványok számvevőszéki vizsgálatát, ezt "minimum érdemes megvárni", mert "az alapítványok működését bírálók kijelentéseinek legalább egy része, biztosan tudjuk, hazugság".

Címkék:
karrier, bér, bérpótlék, vasárnap, vasárnapi nyitva tartás,