Így néz ki egy profi biztosítási csaló + videó

Pénzcentrum2016. április 30. 16:31

Bilincsbe verve hozták haza tegnap a rendőrök M. Csabát Franciaországból. A férfi közel 200 millió forintot értékben követett el biztosítási csalást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Gazdaságvédelmi Osztálya különösen nagy kárt okozó csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást M. Csaba 39 éves ráckeresztúri lakossal szemben.

A férfi egy cég ügyvezetőjeként 2009-ben egy biztosítótársasággal biztosításközvetítő tevékenység folytatására kötött szerződést. Ezen megállapodás alapján M. Csaba és társai oly módon kötöttek biztosítási szerződéseket ismerőseikkel, hogy - jóhiszeműségüket kihasználva - a szerződéskötéskor egy kitöltetlen formanyomtatványt írattak velük alá.

A szerződések féléves díját a magánszemélyek helyett a cég fizette ki a biztosítótársaság felé - ezzel megszerezve az ügynöki jutalékot -, ezután több díjfizetés nem történt.

A nyomozók megállapították, hogy a férfi és társai abból a célból közvetítették az ajánlatokat, hogy a biztosítótársaságot megtévesztve a jelentős összegű jutalékot megszerezzék. A cég összesen 156 személlyel kötött életbiztosítást, ezzel több mint 180 millió forint kárt okozva a biztosítónak.

M. Csaba tíz társával szemben folytatott nyomozás iratait a BRFK 2015 nyarán vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek. A férfi azonban a gyanúsítotti kihallgatásának időpontjában nem jelent meg a rendőrségen, őt sem lakcímén, sem tartózkodási helyén nem találták a rendőrök, ezért ellene országos és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A francia társszervek 2016. április 10-én fogták el a férfit, majd Magyarországra szállították.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2016. április 28-án 23 óra 15 perckor átadták a fővárosi rendőröknek, akik gyanúsítotti kihallgatását követően előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Címkék:
karrier, csalás, csaló, nemzetközi elfogatóparancs,