Még mindig toborozzák a kéményseprőket

Pénzcentrum2016. április 20. 09:30

A katasztrófavédelem kéményseprő szakmunkásokat és mestereket toboroz, akik először április 15-ig küldhették el jelentkezésüket - írja a Metropol.


A kéményseprői állások meghirdetése eddig sikeres volt, már közel a megfelelő létszámban jelentkeztek a szakemberek. A nagy érdeklődésre tekintettel és a jelentkezők kérésére a határidőt április végéig meghosszabbították.

A korábbi évekhez képest, a sok esetben igencsak alacsonynak és egymástól alaposan eltérőnek nevezhető jövedelem helyett most országosan egységes bérrendszerre lehet majd számítani. A kéményseprő szakmunkások bruttó 230 ezer forintos átlagfizetéssel, míg a mestervizsgával rendelkező kéményseprők bruttó 360 ezer forintos átlagbérrel és egyéb juttatásokkal kezdhetik meg a munkát a katasztrófavédelem kéményseprőipari szervénél idén július 1-jén, melyet fix bérként fognak majd megkapni. Emellett pedig évi bruttó 200 ezer forint béren kívüli juttatásra és a munkába járás költségének megtérítésére is számíthatnak majd.

A lakossági szektorban a kémények ellenőrzése és műszaki vizsgálata ingyenes lesz, fizetni csak akkor kell érte, ha az első két alkalommal nem valósult meg az ellenőrzés - ekkor is a teljes ár töredékét kell megtéríteni.

Címkék:
karrier, fizetés, kémény, kéményseprő, okf,