Ők kaptak idén Jászai Mari-díjat

Pénzcentrum/Index.hu2016. március 15. 10:05

Az emberi erőforrások minisztere még pénteken adta át az elismeréseket. Balog Zoltán összesen 75 alkotót díjazott, tizennyolc kategóriában.

Az 1848 márciusi 12 pont követelései, a béke, a szabadság, a felelős minisztériumok, a törvény előtti egyenlőség, a közös teherviselés lebeg ma is a szemünk előtt, a most kitüntetettek ilyen Magyarországért tevékenykednek - mondta Balog Zoltán pénteken a Pesti Vigadóban, az állami művészeti és miniszteri szakmai díjak átadásán.

Öntudatos, nemzeti magyar cinkosság - ami a Landerer nyomdában 1848. március 15-én megvalósult, ez kellene újra, Brüsszelben, Moszkvában, Berlinben, Washingtonban és talán leginkább Budapesten. Sikerüljön gyakrabban, a köz érdekében, ezt kívánom mindannyiunknak

- fogalmazott Balog Zoltán.

Az esemény során a Saul fia hangmérnökét, Zányi Tamást, illetve Eric Cartman magyar hangját, Csőre Gábort is díjjal jutalmazták, továbbá Gubás Gabi (Kalózok, Pizzás, Szőke kóla, Válótársak), Venczel Vera (Egy szerelem három éjszakája, Isten hozta, őrnagy úr, Ida regénye) Szombathy Gyula (Kisváros, Űrgammák), Monori Lili (Kilenc hónap, A tanú, Fehér isten), Nagy Mari (A részleg, Másnap, Taxidermia) munkáját is elismerték. Érdemes művész lett Dévai Nagy Kamill és Tátrai Tibor is. Díjat kapott Mátyássy Áron, Lajkó Félix és Herczku Ágnes is.

A díjazottak teljes listáját ITT TALÁLOD!

Címkék:
karrier, díj, film, színész, 2016, március 15, lajkó félix,