Kiderült: sok helyen csaltak a közmunkások bérével

Magyar Nemzet2016. március 3. 09:30

Több mint 156 millió forintot követel vissza a Belügyminisztérium az egyes közfoglalkoztatóktól a források szabálytalan felhasználása miatt - írja a Magyar Nemzet.

Több mint 156 millió forintot követel vissza a Belügyminisztérium az egyes közfoglalkoztatóktól a források szabálytalan felhasználása miatt. Az ellenőrök kilenc súlyos jogsértést tártak fel, négy esetben pedig büntetőfeljelentést tettek. Előfordult, hogy az egyik önkormányzat járdát épített a belvízi védekezésre szánt pénzből, más nem építette meg az ígért üzemcsarnokot, és az is megtörtént, hogy egy magánszemély szőlőültetvényét művelték munkaidőben a közfoglalkoztatottak.

A dokumentum szerint a hatóságok az ellenőrzések során rendszeresen találkoznak hiányosságokkal. Jellemző probléma, hogy nincs foglalkoztathatósági szakvélemény, a közfoglalkoztatási szerződéseket késedelmesen állítják ki, és helytelenül állapítják meg a közfoglalkoztatott bérét, mert az érintettnek nincs a munkakörnek megfelelő szakképesítése.

Sok esetben hiányoznak a munkaköri leírások, nem teljes a szabadságok nyilvántartása. Rendszeresen előfordul, hogy nem megfelelő a munkaidő-nyilvántartás, hiányosak a jelenléti ívek, nincs munkanapló, és az is jellemző hiba, hogy nem a programelemnek megfelelő munkát végeznek a közfoglalkoztatottak. Volt, ahol késett a közmunkások bére, másutt nem annyit kaptak, mint amennyi a törvény szerint járt nekik.

Címkék:
karrier, csalás, közfoglalkoztatás, belügyminisztérium, közfoglalkoztatott,