Egyre több magyar munkavállaló pereskedik a főnökével

Világgazdaság2016. január 13. 08:30

2014-ben mindössze 14 ezer munkaügyi per indult Magyarországon, míg tíz évvel korábban még 29 ezer, ami a nyugat-európai országokhoz képest már akkor is alacsonynak számított - írja a Világgazdaság.

A munkaügyi perek számának csökkentése, kimondottan kormányzati cél volt, amelyet 2011-ben a Széll Kálmán-tervhez kapcsolódó Magyar Munka Terve nevű programban fogalmaztak meg

- fogalmazott a lapnak Kéri Ádám, a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda munkajogi üzletágvezető ügyvédje.

A szakértő szerint a felmondási tilalmak rendszere, illetve a nagyszámú és elhúzódó munkaügyi perek a munkáltatónak túlzott és indokolatlan tehernövekedést okoztak.

A 2012 közepén életbe lépett munka törvénykönyvben lényegesen csökkentették a munkavállalók érdekeltségét a pereskedésben - mondja Kéri Ádám. Többek között azzal, hogy a jogellenes felmondásnál, nyertes per esetében, a dolgozók ezentúl már csak 12 havi elmaradt keresetüket kaphatják meg - hangsúlyozta a szakértő.

Címkék:
karrier, per, munka, munkaper, széll kálmán terv,