Keveseknek éri meg, hogy így adóznak jövőre

Világgazdaság2015. december 14. 08:35

A jövedelemadó-csökkentések miatt ma már csak keveseknek éri meg az egyszerűsített vállalkozói adót választani, a nagycsaládosoknak pedig nem igazán éri meg az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás - írja a Világgazdaság.

A személyi jövedelemadó jövő évi egy százalékpontos mérséklése miatt a speciális adónemek helyett sokszor érdemesebb a hagyományosak szerint fizetni a közterheket, mert úgy sokszor alacsonyabbak, mint a kedvezményesnek szánt rendszerek.

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) például jövőre még kevésbé éri majd meg, csak azoknak a vállalkozóknak, akik másodállásban viszik a céget, és nehezen tudnak jelentősebb költségeket elszámolni (vagyis nem kell maguk után bért és járulékot fizetniük, és inkább a szolgáltató szektorban dolgoznak). Miközben a kisvállalkozók tételes adója (kata) a döntő többségnek eleve sokkal kedvezőbb választás.

Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (az ekho) bruttó körülbelül havi 300 ezer forintos jövedelemig biztosan nem éri meg a nagycsaládos újságíróknak, művészeknek és sportolóknak: a három gyerek után járó adó- és járulékkedvezmények érvényesítésével ugyanis a normál szja szerint többet kapnak.

Címkék:
karrier, jövedelemadó, személyi, szja2016,