Jövőre 208 ezer gyerek ehet a szünidőben is ingyenesen

MTI2015. november 25. 16:01

Jövőre 208 ezer hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerek részesülhet az iskolai szünetekben is napi egyszeri ingyenes étkezésben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.


Czibere Károly a III. kerületi Százszorszép Óvodában ismertette az ingyenes gyermekétkeztetés 2016-tól érvényes változásait. Elmondta, hogy az önkormányzatok eddig pályázati úton tudtak részt venni az ingyenes étkeztetésben, amelyben az idén nyáron 142 ezer gyermek részesülhetett.

A jövő évtől - a tervek szerint - az önkormányzatoknak már kötelező lesz erről gondoskodniuk nemcsak nyáron, hanem minden iskolai szünetben.

Ennek költségeit az állam teljes egészében állja, ezért az idei 3 milliárd forint után jövőre 4,5 milliárdot fordít erre a költségvetésből, ami 50 százalékos emelést jelent - hangsúlyozta.

Czibere Károly közölte, a szülőnek kell kérelmeznie a szünidei étkezést, majd a jegyző állapítja meg a rászorultságot. Kiemelte, nemcsak azok a rászoruló gyerekek részesülhetnek a szünidei ingyenes étkezésben, akik bölcsődébe vagy óvodába járnak, hanem azok is, akiket még nem írattak be. Hozzátette, az étkeztetést nemcsak úgy lehet majd megoldani, hogy a gyerekek bemennek a menzára, hanem ki is lehet szállítani a családokhoz az ételt.

Címkék:
karrier, önkormányzat, gyerek, közétkeztetés, ebéd,