Holnap döntenek a minimálbér sorsáról

Pénzcentrum2015. november 2. 08:30

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZ) a minimálbér kilenc százalékos emelését szeretné a jövő évtől - írja a Népszabadság.


A MASZ a minimálbér kilenc százalékos emelését szeretné 2016-tól, amiről előre láthatólag a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma monitoring bizottságának keddi ülésén fognak tárgyalni. A 2016-os költségvetés elfogadása után Lázár János azt nyilatkozta, hogy a kabinet öt és fél százalékkal kalkulál, a szakszervezetek szerint azonban ez legfeljebb tárgyalási alap lehet.

Az érdekszövetségek között egyetértés van abban, hogy a minimálbér nettó összegének el kell érnie a mindenkori létminimumot, amely ma legalább húszezer forinttal haladja meg a legkisebb keresetet

- mondta a lapnak Kordás László, a MASZ elnöke.

Ma a 105 ezres minimálbérből a munkavállalók több mint 36 ezer forintot fizetnek be adók és járulékok címén, míg a munkáltatóknak egy ember további csaknem harmincezer forintba kerül, ami elképesztően sok. Kordás szerint a fizetések emelésével az állam és a vállalkozások sem járnának feltétlenül rosszul, mert a belső kereslet növekedése magasabb áfa-bevételt hozna, ugyanakkor gazdaságélénkítő hatása is lenne. Az elnök hangsúlyozta, a partnerek álláspontjától függ majd, hogy követelésük teljesítése érdekében milyen lépéseket fognak tenni, a tárgyalások esetleges sikertelensége esetén pedig nem tartja kizártnak, hogy akár munkabeszüntetés is legyen.

Címkék:
karrier, minimálbér, minimálbér-emelés,