Ezek az igazolványok lesznek ingyenesek: itt a lista

Pénzcentrum/MTI2015. október 11. 10:32

Az ügyintézés megkönnyítése jöhet a közigazgatásban, több okmány ingyenes lesz januártól.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a bürokráciacsökkentés első fontos lépéseként hivatkozott egy 110 törvény módosítását tartalmazó csomagról, amelynek tárgyalását a héten kezdte meg a parlament. Az általános ügyintézési határidők jelentősen rövidülnek, az államnak legfeljebb 60 napon belül el kell intéznie az ügyeket.

Jövő márciusra

278 új kormányablak lesz

és további 10 milliárd forintot fordítanak a hivatalok felújítására, január 1-jétől pedig számos eljárási díj csökken vagy megszűnik.

A jövőben ingyenes eljárások közé sorolta a miniszter a diákigazolvány kiállítását, a felvételi eljárást, az erkölcsi bizonyítvány kiállítását, valamint a vállalkozóknak az adóhatósági igazolás és cégiratok kiállítását. Az a terv, hogy az ellopott okmányok helyett az állam térítésmentesen állítsa ki az újakat, továbbá öröklés esetén a tulajdonjog bejegyzését is díjmentessé teszik.

Címkék:
karrier, személyi igazolvány, igazolvány,