Így alakulhat át a felsőoktatási intézményrendszer

Pénzcentrum2015. szeptember 1. 18:31

Elkészült a javaslat az állami felsőoktatási intézmények átalakulásáról. A módosítások célja strukturáltabb, hatékonyabban működő intézményrendszer létrehozása - írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EEMI) közleményében.

Az átalakítás 8 jelenlegi felsőoktatási intézményt érint és a módosítás eredményeként a jövőben 3 új intézmény létrehozására kerül sor. A jelenlegi állapothoz képest 9 képzési hely irányítása kerül más intézményhez.

A tervezett intézményátalakulások három lépcsőben, 2016 januárjában, 2016 júliusában, illetve a megfelelő feltételek esetén 2017 júliusában következnek be.

Az intézmény átalakulás az alábbiak szerint valósul meg:

  • 1. A soproni központtal működő Nyugat-magyarországi Egyetem mosonmagyaróvári telephelyén működő Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar, valamint a győri telephelyen működő Apáczai Csere János Kar 2016. január 1-jétől kiválik, és csatlakozik a győri székhelyű Széchenyi István Egyetemhez.
  • 2. A Nyugat-magyarországi Egyetem mechatronikai képzést folytató zalaegerszegi képzési helye szintén 2016. január 1-jétől a Pannon Egyetem részeként működik tovább.
  • 3. A Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi telephelyén működő karok kiválása jelenleg nem eredményezne stabil és gazdaságosan fenntartható önálló intézményt. A campus képzési és szervezeti struktúrájának és döntéshozatali mechanizmusainak átalakítására van szükség annak érdekében, hogy 2017. július 1-jétől önálló intézménnyé válhasson.
  • 4. A Nyugat-magyarországi Egyetem soproni székhelyén egy erős, faipari és erdőmérnöki képzési profilra építő ágazati egyetem jön létre 2017. július 1-jétől a szombathelyi karok önállóvá válásával egyidejűleg.
  • 5. A Kecskeméti Főiskola és a Szolnoki Főiskola egyesülésének eredményeként új intézmény, alkalmazott tudományok egyeteme jön létre 2016. július 1-jétől.
  • 6. A Károly Róbert Főiskola és az Eszterházy Károly Főiskola 2016. július 1-jével egyesül, kiegészülve a Szent István Egyetem jászberényi képzési helyével. Az egyesülés szintén egy új intézmény létrehozását vetíti előre, amely megfelel az alkalmazott tudományok egyeteme kritériumainak.
  • 7. A Budapesti Corvinus Egyetem budai campusán működő három kar (Élelmiszertudományi, Kertészettudományi, Tájépítészeti és Településtervezési Kar) 2016. január 1-jétől kiválik és csatlakozik a Szent István Egyetemhez.
  • 8. A Szent István Egyetem Állatorvostudományi Kara 2016. július 1-jével kiválik, és ennek eredményeként önálló felsőoktatási intézmény jön létre állatorvostudományi képzési profilra koncentráló ágazati egyetemként.

Minden meghirdetett képzésen a tanulmányok befejezése az eredeti szakmai-tartalmi feltételekkel biztosított, ezért azok a hallgatók, akik az intézmény-átalakításokban érintettek - jelenlegi hallgatók, illetve a 2015/2016-os tanévben beiratkozó hallgatók - változatlan feltételek mellett, de egy másik intézményben fejezhetik be tanulmányaikat és szerezhetik meg diplomájukat, a jogelőd intézmény nevének feltüntetésével.

Címkék:
karrier, egyetem, felsőoktatás, főiskola, átalakítás,