Pénzcentrum • 2015. június 20. 16:03
Érdekes részletek derültek ki a győri lottómilliomos házaspár életéből.
Andraschek László 2013 márciusában nyert 638 millió forintot a Skandináv lottón. Felesége, Anikó a Magyar Narancsnak mesélt arról, hogy változott meg az életük azóta.
A korábban szövettani asszisztensként dolgozó asszony és férje szegénységben élt az önkormányzattól bérelt lakásban. Nem tudták fizetni a svájci frank alapú hitelüket, az utóbbi években felhalmozott 300 ezer forint rezsidíjtartozás miatt pedig 2013 áprilisában már a kilakoltatásra vártak, amikor megnyerték a lottónyereményt.
Hamar belátták azonban, hogy a lottónyeremény tulajdonosaiként régi környezetük már más emberként tekint rájuk. Több ismerős becsöngetett, hívták őket telefonon, írtak nekik az interneten, sőt, kaptak fenyegetéseket is. Nemcsak ismerősök, de ismeretlenek is felkutatták őket, jöttek még az ország másik végéből is, könyörögtek, hogy fizessék ki nekik a devizahitelüket. Odáig fajult a helyzet, hogy átmeneti időre testőr nélkül nem mertek kilépni az utcára.
Anikó eredetileg a lottónyereményből épített új családi házuk alagsorában akart létrehozni egy szenvedélybetegeket segítő alapítványt, de a családja kérésére letett erről a tervéről. Akkor elhatározta, hogy vesz egy olyan üzlethelyiséget, amelynek egyik szobájában tartják majd a hamarosan létrejövő alapítvány programjait.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Anikó egyszer a televízióban hallotta Klapka Györgytől, "egy lottónyertes álljon három lábon". A három láb az ingatlan, az arany és pénzbefektetés. Andraschekék eszerint osztották fel a nyereményüket: a saját céljaikra elkülönített összeget pénzügyi tanácsadók és ügyvéd segítségével fektetik be, elsősorban ingatlanba és pénzügyi tranzakciókba.