Siralmas a helyzet: átláthatatlan a mentősök bére

Pénzcentrum/Index.hu2015. április 16. 12:35

Siralmas a helyzet az Országos Mentőszolgálatnál, össze-vissza utalják a béreket, ráadásul több száz órát is dolgozhatnak havonta a mentősök.

Hét év után márciusban lépett ki az Országos Mentőszolgálattól Matisz Mariann, aki a Blikknek azt állítja, hogy átláthatatlan módon utalták el az utolsó fizetését. Mint mondja, kaotikus és teljesen kiismerhetetlen a rendszer, így elképzelése sincs, hogy valójában mennyi pénzt kellett volna kapnia.
A volt mentős szerint fizetését 5 részletben kapta meg:

  • az első részletet április 2-án utalták át, ekkor 48,2 ezer forintot kapott,
  • aznap még érkezett 4500 forint a számlájára
  • majd 8 nap múlva újra kapott 21,3 ezer forintot
  • majd aznap újabb 2,2 ezer forintot
  • három nappal később pedig még 3,5 ezer forintot.
Mindig is kiismerhetetlenek voltak a bérpapírjaink. Tételesen soha nem szerepeltek rajtuk a pótlékok, amiket például a túlórákért, a délutáni vagy az éjszakai műszakokért kaptunk. Így korábban is csak megtippelni tudtam, mennyi fizetés érkezik hónap végén a számlámra

 - nyilatkozta Matisz Mariann, aki megmutatta az átutalásokról szóló sms-értesítéseket is a lapnak.

A hölgy egyébként nem először panaszkodik az OMSZ-nél tapasztalt állapotokról, múlt héten azt mesélte el a lapnak, hogy diplomás mentőtisztként legfeljebb nettó 150 ezer forintot keresett, amiért 178 órát dolgozott egy hónapban, vagyis óránként valamivel több, mint 800 forintos órabéréért dolgozott.

 

Címkék:
karrier, fizetés, bér, mentőszolgálat,