Idén kevesebb civil szervezetnek adhatjuk az szja egy százalékát

Magyar Nemzet2015. január 27. 08:34

Idén mintegy húsz százalékkal kevesebb civil szervezet fogadhatja az állampolgárok személyi jövedelemadójából felajánlható egy százalékot, mint korábban - írja a Magyar Nemzet.

Az újság keddi cikke szerint az elmúlt három évben az adófizetők rendre nagyjából 31 ezer civil címzettet nevezhettek meg nyilatkozatukban, ehhez képest jelenleg alig több mint 24 ezer egyesület, alapítvány, illetve más szervezet szerepel a regiszterben.

Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője a lapnak azt mondta, csupán arról van szó, hogy átalakult, illetve megfordult az ellenőrzés menete.

A múlt évig az adózók tavasszal kiválaszthatták és adóbevallásukkal egyidejűleg megjelölhették, melyik civil szervezetnek juttatják adójuk egy százalékát, a címzettek pedig őszig igazolhatták, hogy megfelelnek a törvényben támasztott elvárásoknak, azaz megilleti őket a nekik szánt pénz. Nemegyszer előfordult azonban, hogy egy-egy civil címzett nem tudta teljesíteni a feltételeket, így ha valaki az adott szervezetnek ajánlotta az szja egy százalékát, akarata nem teljesült.

A magánszemélyek 2013-ban nagyjából 31 ezer alapítványt, egyesületet jelöltek meg, hatezer szerveződés azonban fennakadt a rostán. Az állampolgárok felajánlásai ezekben az esetekben az államnál maradtak. Az új rendszer éppen az ilyen helyzeteket akadályozza meg - közölte Kis Péter András. Szóba sem jöhet ugyanis a felajánlás azoknál a szervezeteknél, amelyek előzetesen nem felelnek meg a követelményeknek.

Címkék:
adozas, karrier, szja,